FRISSÍTVE - Lesz RMDSZ–EMSZ-tárgyalás a parlamenti választásokról
FRISSÍTVE - Tárgyalni fognak az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) vezetői a parlamenti választásokon való esetleges együttműködésről, de a találkozó helyszínét és időpontját még nem rögzítették.
Hegedüs Csilla, az RMDSZ szóvivője a Maszolnak hétfőn elmondta: megkapták az EMSZ találkozót kezdeményező levelét. „Még nem válaszoltunk rá, de mi soha nem zárkóztunk el a tárgyalásoktól. A találkozót megtartjuk, a helyszínről és az időpontról majd egyeztetünk" – jelentette kiHegedüs Csilla.
Mint ismert, az RMDSZ a 2016-os választások előtt együttműködési megállapodást kötött a Magyar Polgári Párttal, amelynek értelmében az MPP két képviselője parlamenti mandátumhoz jutott. Időközben azonban az MPP fúzióra lépett az Erdélyi Magyar Néppárttal; egyik képviselőjét, Biró Zsoltot kizárták, társát, Kucsár Terza Józsefet pedig marginalizálták.
A fúzió révén létrejött EMSZ társelnökei pénteki, kolozsvári sajtótájékoztatójukon közölték, hogy sürgősen írásban megkeresik az RMDSZ-t, és felajánlják a nagyobbik erdélyi magyar politikai szervezet számára az együttműködésüket a decemberben esedékes parlamenti választások vonatkozásában.
Hegedüs Csilla szóvivő a Maszolnak korábban elmondta, az RMDSZ-ben hamarosan lezárul a jelöltállítási folyamat, a listákat a Szövetségi Állandó Tanács még ezen a héten véglegesíti. E szerint a tárgyalásokat az EMSZ-szel várhatóan még a SZÁT ülése előtt megtartják. Az idő azért sürget, mert október 22-ig a pártoknak iktatniuk kell a parlamenti választásokra összegyűjtött támogató aláírásokat.
- 33316 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33319 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33319 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33320 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33321 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33322 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni