Az Erdélyi Magyar Szövetséggel való esetleges összefogás óhatatlanul növelné az RMDSZ-szel szemben balról kritikát megfogalmazók táborát, másfelől viszont mozgósíthatja az urnáktól eddig távol maradó szavazókat. És ez csak az egyik dilemma, amelyet fel kell oldania a szövetségnek a parlamenti választások előtt – véli Székely István politológus. Az RMDSZ ügyvezető alelnökét a helyhatósági választások hétvégén közzétett hivatalos eredményeinek ismeretében kérdeztük az országos és a magyar-magyar politikai erőviszonyokról, illetve az EMSZ-szel való tárgyalások perspektíváiról.

A hivatalos adatok ismeretében módosult-e az RMDSZ helyhatósági választási mérlege? Melyek a nyereségek és a veszteségek?

Az RMDSZ az eddigiekhez képest jobban szerepelt az önkormányzati választásokon. Négy évvel ezelőtt 195 polgármestere volt, most van 199. A helyi tanácsosainak száma 2284-ről 76-tal, 2360-ra nőtt. Sikerült ugyanakkor megszerezni Marosvásárhely polgármesteri székét, Szatmárnémetiben pedig megőrizni ezt a tisztséget. Veszített viszont az RMDSZ három megyei tanácsosi mandátumot, most 92 mandátuma van. A megyei tanácselnökei száma az eddigi ötről négyre csökkent, de ez utóbbi veszteség borítékolható volt: a tanácselnököket most közvetlenül választották, és a Bihar megyei tisztséget így már nem lehetett megőrizni.

Az RMDSZ képviselete az idei helyhatósági választások után szórványban és interetnikus környezetben gyengült: kiszorult a Brassó, Máramaros és Temes megyei önkormányzatból, csökkent mandátumainak száma Kolozs megyében, Bihar megyében pedig nem sikerült javítani az eddigi, rossznak mondható eredményeken. Másfelől az RMDSZ 2016-hoz képest erősödött Székelyföldön, és az ottani eredmények némileg kiegyenlítik a gyengébbeket. Választási koalíció részeként, saját neve alatt bekerült Hunyad és Beszterce megyei önkormányzatokba, de ezt nem számoljuk hozzá a „hivatalos” statisztikákhoz, így a megyei listákra leadott „politikai” szavazatok esetében az RMDSZ országosan 4,86 százalékot ért el.

A veszteségek kétségkívül fájdalmasak, hiszen az RMDSZ célkitűzései tekintetében az interetnikus környezetben és a szórványban elért eredmények elsődlegesek. Az RMDSZ nem magyarokat akar legyőzni, hanem román-magyar viszonylatban akar minél erősebb képviseletet biztosítani a helyi magyar közösségek számára.

Mivel magyarázhatóak a veszteségek?

Az erdélyi magyar társadalomban megjelent egy olyan választói réteg, ahol az etnikai szavazás már nem elsődleges. Azokon a településeken látszik ez legjobban, ahol a magyar szervezetekre leadott szavazatok aránya kisebb a magyar lakosság arányánál, mint például Kolozsváron, Temesváron, Nagyváradon, Brassóban. Ez egy kisszámú, de láthatóságában jelentős, urbánus, jól kereső, posztmateriális értékeket követő, jövőorientált választói réteg. Számukra is fontos a nemzeti identitás, kívánatosnak tartják, hogy gyermekeik magas színvonalú, magyar nyelvű oktatásban részesüljenek, de politikai opcióik kialakításánál számukra már nem domináns az etnikai hovatartozás. Ezekben a nagyvárosokban az RMDSZ nem tudta minden esetben összeegyeztetni etnikai programját a modernitás igényével. Hangsúlyoznám, hogy az erdélyi magyar társadalom igen jelentős része, akár kilenctizede számára továbbra is meghatározó az etnikai szavazás. Ez egyébként érvényes azon román választók esetében is, akik magyarok által jelentősebb arányban lakott településeken élnek.

További gondot jelent, hogy a nagyvárosokban, főleg a lakótelepek világában az RMDSZ szervezettségének szintje alacsony, a városi szervezet sokszor csak formálisan létezik, hiszen ereje teljében vetélytársa lehet szervezeten belül a megyének, egyféle „kétfejűséget” okozva.

Hogyan szerepeltek az Erdélyi Magyar Szövetség jelöltjei?

Négy évvel ezelőtt az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) a magyar szervezetek megyei listáira leadott szavazatok 11,79 százalékát szerezte meg, most pedig az EMNP, az MPP és pártszövetségeik, az EMSZ és az EMSZSZ szavazatait összeadva 7,73 százalékuk volt, összesen 31949 szavazat, tehát támogatottságuk mintegy egyharmaddal csökkent. Az EMNP-nek és az MPP-nek 2016-ban hat-hat megyei tanácsosi mandátuma volt, most van összesen hét. Négy éve a két kis pártnak összesen 365 helyi tanácsosa volt, az idei helyhatósági választásokon elvesztettek 53 mandátumot, maradt 312. Az MPP-nek 2016-ban 13 polgármestere volt, illetve két polgármestere közösen az EMNP-vel; most az MPP-nek lett hat mandátuma, az EMNP-nek négy, ami összesen tíz polgármestert jelent. Az kétségtelenül látszik, hogy közös indulásuknak az EMNP lett haszonélvezője, az MPP mandátumainak száma jelentősen visszaesett. Ez azzal magyarázható, hogy az MPP támogatottsága elsősorban Székelyföldre fókuszálódott, ahol az RMDSZ erősödött (talán az udvarhelyi medencét leszámítva), valamint azzal, hogy az MPP 2016-ban az RMDSZ szövetségeseként indult a választásokon. Területi szempontból az EMNP támogatottsága az MPP-nél sokkal szórtabb. Tény, hogy fúziójuk után az RMDSZ erősödése miatt nem adódtak össze a két kis párt 2016-os eredményei, hanem gyengült támogatottságuk.

Székelyföldön kívüli, zömében magyarok lakta településeken is volt magyar-magyar verseny, elsősorban Bihar megyében. Akadt község, ahol az EMSZ jelöltje nyerni tudott az RMDSZ jelöltjével szemben. Elemezték már ennek az okait?

A magyar-magyar verseny felvet számomra néhány dilemmát. Az egyik az, hogy az RMDSZ előválasztási rendszere megkérdőjeleződik abban az esetben, ha a „hivatalos” választásokon több magyar politikai szervezet indul. Az előválasztás intézményét akkor találtuk ki, amikor még az RMDSZ volt az erdélyi magyar politika értelmezési kerete. Ezen belül zajlott a politikai verseny, és ezek eredményét egységesen képviseltük kifele. Az alternatív magyar pártok megjelenésével ez a ráció már nem érvényes. Ez több településen is megmutatkozott a helyhatósági választásokon, ahol az RMDSZ előválasztásán alulmaradt személy, bár írásban vállalta, hogy nem indul függetlenként vagy más párt színeiben, mégis indult a választásokon. Például érdekes helyzet alakult ki Bihar községben, ahol az EMNP lecserélte az addig megválasztott jelöltjeit az RMDSZ-előválasztás veszteseire, és így indult a választásokon. Nyilván, az előválasztás nem arról kell szóljon, hogy ki a második legerősebb jelölt a helyi közösségben, aki aztán valamely versenytárs színeiben induljon.  

A másik dilemmám az elmúlt 30 év politikai vezérelvéhez, a teljes értékű erdélyi magyar társadalom megteremtéséhez kapcsolódik. Ami a helyhatósági választásokon ezt segíti, azt támogatandónak, ami nem, azt hibásnak tartom. Ilyen szempontból volt két elgondolkodtató eset. Az egyik a szintén Bihar megyei, döntő többségében magyarok lakta Hegyközscsatáron alakult ki, ahol az RMDSZ az EMNP-vel versengett. A választások előtt Szilágyi Zsolt EMNP-s politikus együtt kampányolt Ilie Bolojan liberális megyei tanácselnök-jelölttel, aminek az lett a következménye, hogy a település román lakosai átszavaztak a néppárt polgármesterjelöltjére. Az RMDSZ tanácsosjelölti listája több szavazatot kapott, de a román szavazatok az EMNP javára döntötték el a polgármester-választást. Tehát gyakorlatilag az történt, hogy a két magyar szervezet versenyét a román szavazók döntötték el. Az én olvasatomban az önálló erdélyi magyar társadalom integritását veszélyezteti a hegyközcsatári jelenség. Az RMDSZ és kihívói jelöltjeinek magyar többségű településeken való küzdelme az erdélyi magyar társadalmon belüli verseny, ennek eredményét el kell fogadni, legyen az bármi is. De amikor a magyar társadalmon kívüli erőket hozunk döntőbírónak a magyar-magyar vitába, csorbul ez erdélyi magyar társadalom integritása, ami számomra gondot jelent.

Ugyanígy veszélyeztetette az erdélyi magyar társadalom integritását a szintén Bihar megyei, dominánsan magyar többségű Szentjobbon kialakult helyzet. A községben az EMNP nem állított saját jelöltet, hanem a liberális színekben induló magyar jelöltet támogatta. Az, hogy végül az RMDSZ jelöltje nyert, voltaképp részletkérdés, a jelenség viszont az önálló erdélyi magyar társadalom szempontjából rendszerszintű problémát jelent.

A történtek ismeretében kíváncsi vagyok az EMNP és a PNL Bihar megyei további együttműködésére. Véleményem szerint a liberálisok részéről megvan a hajlandóság ennek folytatására, hiszen az eredmények alapján elmondhatjuk, hogy Zatykó Gyula polgármesteri tanácsadó tevékenysége nem az EMNP-t erősítette, hanem a PNL-re vitt át magyar szavazatokat.

Volt néhány magyar jelölt, aki román pártok színeiben indult a helyhatósági választásokon. Mi ennek a magyarázata?

A román pártoknak kétségkívül van egy olyan törekvésük, főként a magyar többségű településeken, hogy magyar jelöltekkel szerezzenek szavazatokat, vagy akár mandátumokat. Ez a törekvésük a mostani választásokon erőteljesebben mutatkozott, mint az elmúlt években, de megjelent egy új elem, ami talán az EMNP és az MPP szövetségének is köszönhető. A kis helyi közösségek tagolódása sokféle, de ezek a törésvonalak amúgy elsősorban nem politikaiak. Rendszerint a nagyobb helyi közösség „birtokolja” a helyi RMDSZ-t, az „ellenzékben” lévő, kisebb közösség az RMDSZ valamely magyar kihívóját támogatja a választásokon. De ha ennél jobban tagolt a helyi közösség, lehet támogatottsága egy harmadik politikai szereplőnek is. Az EMSZ megjelenésével a választók „magyar” opcióinak száma a korábbi háromról kettőre csökkent. Ott, ahol van három, jól körülírható csoportosulás egy magyar többségű községben, és csak két magyar politikai opció van, a harmadik csoportosulás, ha részt akar venni a választásokon, kénytelen egy román pártot keresni. Kialakult tehát egy paradox helyzet: a magyar ellenzéki oldal letisztulása a román pártok színeiben induló magyar jelöltek számának növekedéséhez vezetett. Szimptomatikus példa erre Székelyudvarhely esete, bár ez kétségtelenül összetettebb ennél.

A jövő tekintetében mindenképpen a lokális magyar szervezetek számának növekedésével számolok. Az idei önkormányzati választásokon a pártalapítás könnyítése – országos szinten – a választásokon induló, és sikeresen szereplő szervezetek számának jelentős növekedését eredményezte: a 70 független polgármester mellett 103 politikai alakulat nyert mandátumot, a helyi tanácsok esetében 204 szervezet, ugyanakkor a megyei mandátumok tekintetében már csak 30 szervezet volt eredményes. Főleg a PSD hozott létre lokális szervezeteket vagy választási koalíciókat (pl. Szövetség x y településért), így próbálván eltávolodni a Dragnea-korszakkal kapcsolatos, máig élő negatív percepciótól.

Kialakult egy vita arról, hogy valóban sikerült-e túllépni Marosvásárhelyen az etnikai szavazáson. Erről hogyan vélekedik?

Marosvásárhelyen a társadalmi rétegződés szempontjából nagyon sokféle lakos él, akik eltérő módon artikulálják politikai opciójukat. A városban továbbra is meghatározó az etnikai szavazat mind a magyar, mind a román választók körében. Emellett Marosvásárhelyen mindkét oldalon van egy posztmateriális értékeket követő, magasan képzett, urbánus réteg, amelynek tagjai számára a jelölt etnikai hovatartozása csupán az egyik, de nem domináns szempont a választásokon. Fontos számukra, hogy a jelölt vonzó jövőképpel álljon elő, mint ahogy történt ez Temesváron vagy Brassóban, ahol a lakosság elégedetlen volt a polgármesterrel. Tehát a vonzó jövőkép esetükben felül tudja írni az etnikai törésvonalat. Biztos, hogy Marosvásárhely esetében is a szavazók kisebb-nagyobb hányada átlépte az etnikai törésvonalat. Egy részük ehhez az urbánus réteghez tartozik, a másik proteszt alapján támogathatta Soós Zoltán jövőorientált választási programját.

A hivatalos adatok eredményeinek ismeretében voltaképpen ki nyerte meg országosan a helyhatósági választásokat?

Ha lehet nyertest hirdetni, az kétségtelenül a Nemzeti Liberális Párt. A PNL-nek 9-cel több megyei tanácselnöke van 2016-hoz képest, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elvesztett 8 tanácselnöki mandátumot. Ennek ellenére a PSD még mindig több megyét vezet (20-at), mint a PNL (17-et). A PSD veszített 2016-hoz képest polgármesteri mandátumokat, de még mindig 200-zal több polgármestere van, mint a PNL-nek. A mandátumok számával mérni az erőviszonyokat azonban csalóka, mert mondjuk egy több százezres nagyváros és egy moldvai kisközség ugyanúgy egy polgármestert választ. A PSD polgármestereinek magas száma azzal is magyarázható, hogy a kisebb településeken erősebb a liberálisoknál.

Tény, hogy a helyhatósági választások eredményei szerint két nagy párt van az országban, a PNL és a PSD. Ez tükrözik a megyei önkormányzati listákra leadott úgynevezett politikai szavazatok arányai is. Ezek szerint a PNL a szavazatok 34, a PSD 31,2, az USR-PLUS 8,9, a Népi Mozgalom Párt (PMP) 6, az RMDSZ 4,9, Pro Románia 4,7, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) 2,9 százalékát szerezte meg. Az arányokban benne vannak azok a szavazatok is, amiket az adott párt a különböző, megyei szintű választási szövetségek révén szerzett.

Ha a politikai szavazatokat nézzük, akkor a PNL az év elejéhez képest gyengült, korábban 40 százalék fölött is mérték őket. Ám egyrészt az év eleji támogatottságuk túlértékelt volt, a liberálisokat Klaus Iohannis múlt év végi elnökválasztási győzelme tornászta 40 százalék fölé. Másrészt kormányzása alatt a PNL erodálódott: a járványhelyzetet sem kezelték megfelelően, és a gazdaság újraindítása is akadozik.

A PSD viszont kezdi összeszedni magát. Ha a 31,2 százalékos támogatottságukhoz hozzászámoljuk a Victor Ponta féle Pro Románia erejét, akkor a tradicionális baloldal már 36 százalék felett jár. Ha viszont a PNL támogatottságához adjuk hozzá az USR-PLUS-ét, együttesen meghaladják a 40 százalékot. A román választási rendszer nagymértékben arányos, a 43 százalékos támogatottság még nem elegendő a kormányzáshoz szükséges parlamenti többség megszerzéséhez.

Az USR-PLUS eredménye elmarad a várakozásokhoz képest, emiatt a tagság egy része kérte is a szövetséget alkotó két párt elnökének lemondását. Érdekes, hogy nem is az a politikai vonalvezetés nyerte meg Temesváron vagy Brassóban a választásokat, ami az elmúlt hónapokban az USR-PLUS-ban dominánssá vált. A nagyvárosi támogatottságukról szóló adatok azonban félrevezetőek lehetnek. A nagyvárosok jelentős részében a liberálisok újráztak, a hasznos szavazás elve késztethetett potenciális USR-PLUS szavazókat is arra, hogy a liberális jelöltre pecsételjenek. Készült egyébként egy összesítés, amely szerint a helyhatósági választásokon a polgármesterek 71,7 százaléka újrázni tudott. Ez összefügg a járványhelyzettel is, ami óhatatlanul a pozíciókban lévőket hozta helyzetbe, az USR-PLUS pedig eddig nem rendelkezett jelentős önkormányzati tisztségekkel.

Ami a PMP-t illeti: Traian Băsescu azért indult a bukaresti főpolgármesteri székért, hogy pártjának láthatóságán javítson. Jelentős eredményt el azzal, hogy a helyhatósági választásokon a PMP-nek országosan 6 százalékos volt a támogatottsága. Băsescu egyébként mindent egy lapra tett fel: vagy átlépi pártja a parlamenti választásokon az 5 százalékos küszöböt, vagy nyugdíjba vonulhat.

A Pro Románia és az ALDE egyaránt rosszul szerepelt a helyhatósági választásokon. Ponta pártjának hiába van az átülésekkel jelentős parlamenti ereje, a társadalmi beágyazottsága nagyon gyenge, ennek következtében 4,7 százalékkal a parlamenti küszöb alatt teljesített. Az ALDE-nak pedig az maradt az egyetlen reménye, hogy a Pro Romániával fúzióra lépve haladják meg a parlamenti küszöböt, és úgy tűnik, hogy közösen ezt az utat választják.

A jelenlegi erőviszonyokból kiindulva mi várható a parlamenti választásokon?

Történt időközben egy törvénymódosítás, ami szerintem befolyásolhatja a parlamenti választások eredményeit is. A jogalkotók újragondolták a parlamenti párt meghatározását. E szerint parlamenti pártok azok a politikai szervezetek, amelyek választásokon indulva, a szavazók akaratából átlépik a parlamenti küszöböt. E szerint nem számítanak parlamenti pártoknak azok a politikai szervezetek, amelyeknek vannak ugyan parlamenti képviselőik (például a Pro Románia), de mivel a ciklus közben, átülések következményeként alakultak meg, nem választások révén jutottak mandátumhoz. Azért fontos ez a módosítás, mert csak a parlamenti pártok részesülnek költségvetési támogatásban és más, a törvény által biztosított jogokban. A meghatározás módosítása a két nagy pártnak, a PNL-nek és a PSD-nek állt érdekében, és főként a Pro Romániát hozza hátrányos helyzetbe.

A PSD bejelentette, hogy egyedül, az ALDE nélkül indul a választásokon, és befutó helyet ajánlott listáján Călin Popescu Tăriceanunak. Ugyanakkor a PSD kongresszusa után az egy egyik alapkérdés az volt a pártban, hogy visszahívják-e Pontáékat. Victor Ponta amúgy visszament volna, de csak pártelnöki tisztségbe. Figyelembe kell venni azonban Klaus Iohannisnak azokat a kijelentéseit is, miszerint nem lesz a választásoknak olyan eredménye, ami őt arra kötelezné, hogy a PSD-t bízza meg kormányalakítással. Ezért indult el a választások előtt egy átülési hullám a PSD-ből a liberálisokhoz. Ne feledjük, a választások előtt mintegy 500 hivatalban levő polgármester ült át a PNL-hez, ebből 225 a PSD-ből, és jelentős részük újabb mandátumot is szerzett.

Van tehát egy arra irányuló várakozás, hogy a parlamenti választások után a nemzeti liberálisok alakítanak kormányt. Szerintem a PSD már tudomásul vette, hogy ellenzékben lesz a következő négy évben, és ezen akkor sem tud változtatni, ha Pontát visszahozza a pártba, hiszen szinte biztos, hogy Iohannisnak sikerül a liberálisokra alapozott parlamenti többséget kialakítania. Így Marcel Ciolacu újraválasztott pártelnök már 2024-re gondol, és újra akarja szervezni a Liviu Dragnea utáni pártot, le akarja vágni a vadhajtásokat, és ilyen szempontból nincs szüksége a Pro Romániára.

Milyen esélyekkel indul az RMDSZ a parlamenti választásokon?

Négy évvel ezelőtt szintén öt százalék alatt, 4,98 százalék volt országosan a megyei RMDSZ-listákra leadott szavazatot aránya, a parlamenti választásokon a szövetség pedig 6,17 százalékos eredményt ért el. Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy harminc év tapasztalata után a választók megértették azt, hogy az önkormányzati választásokon, helyi szinten korrigálni tudnak egy nekik nem tetsző személyi döntést, a parlamenti választásokon azonban nem. Ugyanakkor az RMDSZ a parlamenti választásokon – a helyhatóságitól eltérően – az öt százalékos küszöb átlépésénél számíthat a Hunyad, Beszterce-Naszód és Krassó-Szörény megyei szavazatokra, ahol most az RMDSZ választási koalícióban, van egyáltalán nem indult, és a Kárpátokon túliakra, akik választásról-választásra 15-30 ezer szavazatot hoznak, ami azért jelentős szám.

Az RMDSZ érdekes helyzetben van, mert az elmúlt évektől eltérően egyre markánsabban jelenik meg a nagyvárosi fiatal választók körében egyfajta baloldali ellenzékiség a szövetség jelenlegi politikai irányvonalával szemben. Számszerűen kevesen vannak, társadalmi befolyásuk nagyobb. Ők azért fontosak, mert az Európai Unióba integrálódó, 21-ik századi Romániában nagymértékben ők a jövő képviselői. Az RMDSZ az erdélyi magyar társadalom egészének a képviseletére vállalkozott. A társadalom zömét alkotó, konzervatív, jobbközép választók, illetve az egyelőre vékony, de növekvő, magát baloldalra pozícionáló, liberális réteg képviseletére is. Az RMDSZ-nek az okoz gondot, hogy megfigyelhető egyféle szétfejlődés, egyre mélyebb az árok a két szavazótábor között. Az alapkérdés az, hogyan sikerül ezeket az eltérő logika mentén magukat meghatározó rétegeket úgy megszólítani egy néppárti pozícióból, hogy a két üzenet ne semlegesítse, ne oltsa ki egymást. A gond az, hogy meglátásom szerint „baloldalon” van egy kizárólagosságra való hajlam. Ők nem abból indulnak ki, a társadalom négyötöde etnikai megszólítást és etnikai képviseletet igényel, és a közképviselet elve alapján ezt a társadalmi réteget meg kell szólítani. Hanem azt nehezményezik, hogy az RMDSZ kampányának gerincét az etnikai mozgósítás képezi. Tehát nehezen lehet eredményes egy irányukba megfogalmazott jó RMDSZ-es program (bár ez azért még várat magára), ha az elvárásuk az, hogy a szövetség ne mobilizáljon etnikai úton. Ez komoly gondot jelent. Kételyeim vannak azzal kapcsolatban, hogy ha az RMDSZ valamifélére ráció alapján súlyozza ezt a két elvárást, és egymás mellé illeszti a kétféle szavazói rétegnek szóló ajánlatát, ezzel a magyar politikai közösségen belül tudja tartani ezt a réteget.

Magam részéről üdvözölnék egy, az RMDSZ fősodrától balra levő csoportosulást, amely közéleti szerepet is vállal. Ennek eszmeisége, hívószavai az eddigi dekonstrukció helyett már pozitív állításokból is felsejlenek (pl. az aszem portál), bár a társadalom számára is értelmezhető közjó újrafogalmazása még várat magára.

Ezen a héten eldőlhet, hogy lesz-e magyar-magyar összefogás a parlamenti választásokon. Mi szól az RMDSZ és az EMSZ együttműködése mellett és mi ellene?

Az RMDSZ az elmúlt években kétségkívül erősödött a két kis magyar párt rovására. A közvélemény percepciója szerint az RMDSZ némileg jobbra is tolódott, amit elsősorban az RMDSZ-ben belüli generációváltás, és a Fidesszel történő kiegyezés magyarázna. Hangsúlyozom, hogy a percepció szerint, mert azon, hogy az RMDSZ jobbra tolódott-e vagy sem, lehet vitatkozni. A lényeg, hogy ennek következtében óhatatlanul növekedett a balról kritikát megfogalmazók tábora. Az RMDSZ összefogása az EMSZ-szel nemhogy nem segíti ennek a tábornak az integrálását a választásokon, hanem még rontja is ennek esélyeit.

Másrészt nehéz az erőviszonyokat számszerűsíteni, ha az RMDSZ és az EMSZ eltérően számolja a támogatottságot. Sajtótájékoztatóin az EMSZ az eredmények ismertetésekor sajátjához számítja a székelyudvarhelyi szavazatokat úgy, hogy azokat a Szabad Emberek Pártjának listája kapta.

Ha minden, saját jogán szerzett szavazatot összeadunk, az EMSZ a helyhatósági választásokon 31949 szavazatot szerzett. Kérdés, hogy egy esetleges összefogás esetén a pártszövetség mennyit tud ezekből hozományként az RMDSZ listájára hozni. Említettem már: a szavazók megértették, hogy a helyhatósági választásokon egy számukra kedvezőtlen döntést felül lehet bírálni következmények nélkül, de a parlamenti választásokon ilyen lehetőségük nincs, ugyanakkor a parlamentből való „kiesés” réme továbbra is mobilizál, hiszen van mit veszíteni. Erre is alapozom becsléseimet, amelyek szerint azoknak az 55-60 százaléka, akik a helyhatósági választásokon RMDSZ ellen szavaztak, a parlamenti választásokon összefogás nélkül is az RMDSZ-re ütik a pecsétet. Körülbelül 30 százalékuk semmilyen formában nem fog az RMDSZ-re szavazni. Ezt tapasztaltuk már 2009-ben is, amikor Tőkés László annak ellenére nem tudta összes támogatóját az RMDSZ európai parlamenti listájára leszavaztatni, hogy ő vezette ezt a listát, azóta a helyzet lényegesen romlott. Maradt tehát mintegy 10-15 százalék, aki annak függvényében szavaz a parlamenti választásokon az RMDSZ-listára, hogy van-e összefogás vagy nincs. Becsléseim szerint ennél jelentősebb lehet azoknak a választóknak száma, akik most nem biztosak abban, hogy részt vesznek a parlamenti választásokon, de az összefogás felhajtó ereje már elvinné őket az urnákhoz, és az RMDSZ-re ütnék a pecsétet. Tehát valójában az összefogásnak az apportja elsősorban nem az EMSZ-nek az önkormányzati választásokon mért szavazatszáma, hanem az összefogás által mozgósított bizonytalanok köréből kerül ki. Ők azok a választók, akiknek az az elvárása, hogy „azok ott fenn ne veszekedjenek annyit, béküljenek ki, fogjaknak összes, és akkor megkapják az én szavazatomat is.” Az látszik, hogy a magyar-magyar verseny nem mobilizál, a verseny megosztó, gyakran személyeskedő hangulata több embert tart távol az urnáktól, mint amennyit elvisz.

Szerintem e szempontok figyelembevételével kell bölcs döntés hozni.