Alkotmányosan homofób ország lesz Románia


-A A+

Explicit módon megtiltja az azonos neműek házasságát a módosított alaptörvény tervezete. A parlamenti alkotmánymódosító bizottság szerdai ülésén nagy szavazattöbbséggel elfogadott szövegváltozat szerint „a család a férfi és a nő szabad akaratnyilvánításából létrejött házasságon (…) alapul”. A módosítást az RMDSZ képviselője is megszavazta.

A jelenlegi alkotmány 48. cikkelye így szól: „a család a házastársak szabad akaratnyilvánításából létrejött házasságon (…) alapul”. A módosítást három liberális képviselő javasolta és kisebb vitát váltott ki a bizottsági ülésen. A melegek jogaiért korábban több alkalommal felszólaló Remus Cernea, a Zöld Párt elnöke kijelentette: „Romániának nem kellene felkerülnie a homofób országok listájára”.

Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke, Asztalos Csaba a maszol.ro kérdésére szerda este elmondta: visszalépésnek tartja a módosítás elfogadását. Szerinte az alkotmányba bevezetett korlátozás a szexuális kisebbségek jogainak csorbításaként is értelmezhető, és előfordulhat, hogy ebben a kérdésben az Alkotmánybíróságnak is lesz még egy-két szava.

Románia 2001-ben törölte a büntetőtörvénykönyvből azt a cikkelyt, amely öt évig terjedő börtönnel sújtotta a "nyilvánosság előtt mutatkozó, botrányt okozó homoszexuális kapcsolatokat". A polgári törvénykönyv - 2011-ben elfogadott változatában is - tiltja az azonos neműek házasságát, és nem ismeri el a román vagy más állampolgárok külföldön kötött élettársi szerződéseit sem, függetlenül attól, hogy azokat azonos vagy különböző neműek kötötték.  Bukarestben a héten zajlik a tizedik alkalommal megszervezett GayFest, amely szombaton melegfelvonulással zárul.

„Kampányfogásnak tartom ezt a módosítást a politikusok részéről, akik tudják, hogy a felmérések szerint a melegek társadalmi kitaszítottságánál csak az AIDS-betegek elutasítottsága nagyobb a mai Romániában” – tette hozzá Asztalos, aki szerint a tiltás továbbra is lehetővé tenné a regisztrált élettársi kapcsolat szabályozását.

A CNCD elnöke ugyanakkor előrelépésnek nevezte, hogy az alkotmánymódosító bizottság korábban elfogadta azt a javaslatot, hogy az alaptörvény tiltsa az életkor és a szexuális orientáció szerinti hátrányos megkülönböztetést.  Emlékeztetett arra, hogy az általa vezetetett testülethez tavaly számtalan panasz érkezett az életkor miatt hátrányos megkülönböztetésre.

Asztalos Csabát aggodalommal tölti el, hogy a szólásszabadságról szóló 30 cikkely egyik cikkelye továbbra is kimondja: „a törvény tiltja az ország és a nemzet gyalázását, (..) a területi szeparatizmusra való uszítást”. Mit több, egy szerdán elfogadott módosítás a román zászló gyalázását is tiltja. „Szerintem ez a cikkely korlátozza a szólásszabadságot, mert a gyalázás és uszítás nehezen körülhatárolható fogalmak. Nehezen dönthető el, hogy a cikkely hatálya alá esik-e, ha például valaki nem ért egyet az ország közigazgatási felosztásával vagy autonómiát kér a Székelyföldnek” – jelentette ki a mszol.ro-nak.








EZT OLVASTA MÁR?

X