Fél mandátum után egy egészre pályázik Udvarhelyszék szenátora
Antal Lóránt a Hargita megyei RMDSZ-es lista második, elvileg tehát bejutó helyről pályáz meg egy újabb szenátori mandátumot. A következő négy év legnagyobb kihívásának a gázhálózatok fejlesztését, illetve a már Udvarhelyszéken elkezdett, elavult villamoshálózatok modernizálását szorgalmazza.
A három Hargita megyei területi RMDSZ-szervezet képviselőiből álló egyeztető tanács (HET) szerdán, október 14-én döntött arról, hogy a szövetség megyei listájának élén a csíkszéki Tánczos Barna, a második helyén pedig az udvarhelyszéki Antal Lóránt indul egy-egy újabb szenátori mandátumért a közelgő parlamenti választásokon. Négy évvel ezelőtt udvarhelyszéki jelölt (az azóta elhunyt Verestóy Attila) vezette a megyei listát, azonban a sorrendcserének nincs különösebb jelentősége, az országosan 5 százalék feletti részvételi aránynál Hargita megye legalább két szenátori és öt képviselői mandátumot szerezhet.
Antal Lóránt két és fél évvel ezelőtt, 2018. március 5-én vette át a szenátori széket, amikor Verestóy Attila széke megüresedett. „Higgyék el, nem volt könnyű döntés, de a 2016-os eredmények fényében Udvarhelyszék nem engedhette meg magának, hogy ezt a pozíciót elveszítse” - mérlegelt az udvarhelyszéki szenátor, aki két és fél éves szenátori munkáját a következőképpen értékelte: „Azt gondolom, fél mandátumban nagyon sok mindent sikerült megoldanunk, de még sok feladat maradt hátra”.
Újabb kihívások
Antal, a következő négy év legnagyobb kihívásának a gázhálózatok fejlesztését, illetve a már Udvarhelyszéken elkezdett, elavult villamoshálózatok modernizálását szorgalmazza.
„Ma, a Hargita megyei villamossági vállalat élén egy olyan ember dolgozik, akivel együtt Udvarhelyszék elavult villamoshálózatának modernizálása felgyorsulhat. Azon dolgozunk, hogy 2021-től látható eredmények szülessenek térségünkben. Parajdon már elindult a középfeszültség modernizálása, ami összeköti Parajdot Felsősófalvával. A munkálatok folytatódnak Korond, Varság irányába” - nyilatkozta a szenátor, aki prioritásként kezelné az udvarhelyszéki települések gázhálózatainak fejlesztését. „Az erre a célra létrehozott fejlesztési társulást meg kell erősítenünk és célként kell kitűzzük, hogy az elkövetkezendő négy évben, minimum megduplázzuk a mai statisztikai adatokat. Udvarhelyszék 126 településből jelenleg 25-be van bekötve gáz, ami 19 százalékot jelent.”
Antal Lóránt megköszönte az eddigi támogatást, külön köszönetet mondva az udvarhelyszéki RMDSZ-nek, hogy bizalmat szavazott neki egy újabb szenátori mandátumhoz.
„Az elmúlt két és fél év alatt nem volt olyan üzenet, olyan megkeresés, amit nem válaszoltam meg. Nem volt olyan nem fogadott hívás, amit nem hívtam vissza. Én nemcsak mondom, de hiszem is azt, hogy számomra Udvarhelyszék az első! Számomra minden város, minden falu és minden ember egyformán fontos” – hangsúlyozta az RMDSZ-es szenátor.
- 34928 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34930 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34930 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34932 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34933 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34933 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni