Megalakult a Bihar Megyei Tanács – mindkét alelnök a PNL színeiben nyert tisztséget


-A A+

Az alakuló ülés mellett két azonnali ülést is tartottak hétfőn (ezeket online is közvetítették) a Bihar megyei önkormányzati képviselők, hogy a szakbizottságokat és a megyei alelnököket is megválaszthassák.

A Bihar Megyei Tanács alakuló ülését hétfőn 13 órától tartották, ezt Dumitru Ţiplea prefektus nyitotta majd, majd a himnusz elhangzása után ő olvasta fel a tanács megalakulásáról szóló rendeletet. A 34 önkormányzati képviselő közül 32-en – az RMDSZ-es Csuzi Botond és a nemzeti liberális párti Ancuţa Şchiop mandátumát később igazolják – és Ilie Bolojan Bihar megyei tanácselnök is letette az esküt.

Ilie Bolojan eskütétele után többek között azt mondta, hogy a következő években megváltoztatják Bihar megye arculatát. Esküje szellemében mindent megtesz a megye lakóinak javáért, a következő időszakban pedig a váradi polgármesteri hivatallal és a prefektúrával együtt lépnek fel azért, hogy a járványnak ne legyenek pusztító következményei.

Az új tanácselnök kérte a bihariakat: felelősen járjanak el, tartsák meg a fizikai távolságot és használjanak maszkot a zsúfolt helyeken. A költségvetés módosításra is szükség lesz, mivel az egyes, tanácsnak alárendelt intézményekben gond van a fizetésekkel, a polgármesteri hivatalokkal közösen mihamarabb a gázhálózat bővítésére pályáznak, mondta, és a tanács átszervezését is kilátásba helyezte az új megyei elnök.

Az alakuló ülést követően összehívott azonnali tanácsülésen megválasztották a megyei önkormányzat hat szakbizottságának tagjait. Ezt követően újabb azonnali ülést tartottak, ezen titkos szavazással döntöttek a megyei tanácsi alelnökökről. A frakcióvezetők a nemzeti liberális párti Călin Gal és Mircea Mălan mellett az RMDSZ-es Borsi Imre Lórántot javasolták alelnöknek (a szociáldemokraták nem nevesítettek senkit a tisztségre), majd a voksok összeszámlálása után a két liberális párti jelölt lett a megyei önkormányzat két alelnöke.

(Címlapkép: Képernyőfotó az alakuló ülés online közvetítéséről)








EZT OLVASTA MÁR?

X