Joe Biden korábban Markó Bélától tájékozódott az erdélyi magyarok helyzetéről
Az egyik leghitelesebb forrásból, Markó Béla RMDSZ-elnöktől tájékozódott húsz évvel ezelőtt Joe Biden frissen megválasztott amerikai elnök az erdélyi magyarok helyzetéről.
Akkori sajtóbeszámolók szerint a demokrata politikus 1999-ben az amerikai szenátus külügyi bizottságának rangidős tagjaként a Balkánon tett körútja során a térség nemzeti kisebbségeinek helyzetét elemezte, és Bukarestbe is ellátogatott.
Szept. 2-án Markó Béla a szövetség fővárosi székházában fogadta Joseph Bident. A Koszovóból érkező amerikai politikus előtt az RMDSZ elnöke felvázolta az akkori politikai helyzetet, és ismertette a magyar közösség gondjait. Akkor az RMDSZ a kormánykoalíció tagja volt.
Markó Béla elmondta Joe Bidennek, hogy a hároméves kormányzati szereplés következtében több eredményt értek el, de ez távolról sem elegendő. A kisebbségi gondok megoldására két modell létezik - mondta a szövetségi elnök -, a koszovói vagy pedig a kisebbségi jogoknak a békés úton történő érvényesítése
Az amerikai szenátor elmondta, hogy véleménye szerint, amíg Romániában nem rendezik a kisebbségek helyzetét, addig sem a NATO-integrációra, sem más jelentős intézménybe való felvételre nem kerülhet sor – számolt be a találkozóról a Szatmári Friss Újság.
- 34932 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34934 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34934 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34935 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34937 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34937 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni