Először választottak magyar alpolgármestert a dél-bihari Magyarremetén


-A A+

A dél-bihari szórványtelepülésen, a Belényeshez közeli Magyarremetén az RMDSZ tanácsosát, Bálind Györgyöt választotta meg a helyi közgyűlés a község alpolgármesterének. Történelminek nevezhető a pillanat, ugyanis az RMDSZ eddig nem volt jelen a községvezetésben, csupán tanácsosok révén tudta képviselni a maroknyi magyarságot a helyi képviselő-testületben.

Az alpolgármesteri tisztségre Bálind Györgyöt, a helyi RMDSZ-szervezet elnökét és az egyetlen magyar tanácsost a Szociáldemokrata Párt (PSD) javasolta a tisztségre. A titkos szavazáson el is dőlt, kilencen szavaztak mellette, egy-egy személy pedig tartózkodott és ellene voksolt.

Megválasztása után Bálind György megköszönte a bizalmat és azt mondta, aki ismeri őt, tudhatja, hogy az elvégzett munka híve. A polgármesteri hivatalban is azon lesz, hogy a feladatokat elvégezzék, a problémákat pedig megoldják és a békesség jegyében, egymást tisztelve, segítve fejlesszék a községet.

Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke is részt vett az alpolgármester-választó ülésen. A Maszol kérdésére a politikus elmondta, Magyarremetén jó csapat alkotja az RMDSZ-t, a munkájuk eredményeképpen pedig most már egy alpolgármesteri tisztség is jutott a helyi magyar közösségnek.

„Nagyon fontos, hogy évek óta kiemelkedő közösségépítő tevékenységet folytat a helyi RMDSZ, és összeállt egy olyan magyar csapat, amelyben bíznak az emberek, függetlenül a nemzetiségi hovatartozástól. Az RMDSZ tanácsosának megválasztása annak köszönhető, hogy megbízható és jó szakember, és ezt elismeri a román többség is” – nyomatékosította Szabó Ödön.

A helyi tanács ülésén részt vett Ioan Mang, a PSD Bihar megyei elnöke is, aki a tanácskozás végén kapott szót. Elmondta, korábban nem volt meg a szociáldemokraták ereje ahhoz, hogy magyar alpolgármestert válasszanak, noha próbálkozás volt ebben az irányban. Most, hogy többségük lett a testületben, „teljesen természetes, hogy a helyi magyarságnak legyen egy alpolgármestere a községházán, aki képviselheti őket”, mondta Mang.








EZT OLVASTA MÁR?

X