Az Adevărul szerint az RMDSZ miniszteri posztokat fog kérni az új kormányban – Hegedüs Csilla szerint ez spekuláció


-A A+

Az RMDSZ nem elégszik meg államtitkári tisztségekkel, hanem miniszterekkel is részt akar venni a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) közösen alakítandó kormányban a december 6-i parlamenti választások után – írta politikai értesüléseire hivatkozva pénteken a liberális Adevărul című hírportál. Hegedüs Csilla, az RMDSZ ügyvezető alelnöke és sajtószóvivője megalapozatlan spekulációnak nevezte az állítást.

Az elemzést jegyző Sebastian Zachmann szerint – a Kelemen Hunor szövetségi elnök és a PNL jelöltjeként tavaly újraválasztott Klaus Iohannis államfő közötti feszültség dacára – az RMDSZ részt akar a végrehajtó hatalomból, és nem elégszik meg azzal, hogy helyi tisztségek, meg a magyar közösségnek juttatott állami források fejében parlamenti támogatást biztosítson a PNL kormányának, miként tette ezt korábban a szociáldemokrata (PSD) kormányok idején.

Az Adevărul szerzője úgy tudja: a magyar érdekképviselet a kulturális, környezetvédelmi és egészségügyi tárcát fogja kérni a koalíciós tárgyalásokon. Úgy véli: elenyésző az esélye annak, hogy az egészségügy vezetéséről a PNL lemondana, a környezetvédelmi minisztérium élére pedig szerinte csak akkor kerülhet magyar politikus, ha a Mentsétek meg Romániát Szövetség–Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja (USR–PLUS) szövetség – amely az igazságügyi, oktatási és környezetvédelmi tárcát szeretné megkapni – kimarad a koalícióból.

A cikkíró értesülései szerint a Ludovic Orban miniszterelnököt körülvevő PNL-vezetők többsége néppárti kormánytöbbséget és lehetőleg egyszínű PNL-kormányt akar, míg Klaus Iohannis államfő – egy szélesebb parlamenti többség és alkotmányos reform reményében – az USR–PLUS-t is bevonná a kormányzásba.

Az Európai Néppártnak három romániai tagpártja van: a PNL, az RMDSZ és a Traian Băsescu volt államfő által alapított Népi Mozgalom Pártja (PMP). A választások megnyerésére legesélyesebb PNL vezetői karcsú, 15-16 minisztériumból álló egyszínű kormányt szeretnének, vagyis nem szívesen osztoznának az RMDSZ-szel meg a PMP-vel a tárcákon. A „néppárti koalíció" ürügyével a PNL kihagyná a – választási kampányban a PNL-t és PSD-t is támadó – USR–PLUS-t a koalícióból, mivel nehezen tudna együttműködni vele, és jobban tart tőle, mint attól, hogy a szűk parlamenti többség sérülékennyé teszi a kormányt.

„Az RMDSZ ugyanis megbízható koalíciós partner, a PMP pedig vagy beolvad a PNL-be, vagy megmarad 6 százalékos pártnak. Az ellenzéki oldal sem lenne egységes: az USR–PLUS-t – ha nem kerül kormányra – össze fogják roppantani a belső konfliktusok, a PSD Marcel Ciolacu elnöksége alatt nem fog megerősödni, amennyiben pedig a Victor Ponta-féle Pro Románia is bekerül a parlamentbe, Ciolacunak az lesz a legnagyobb problémája, hogy Ponta akar majd a baloldal és a parlamenti ellenzék vezérévé válni" – idézte meg nem nevezett politikai forrásának számításait az Adevărul cikkírója.

Az államfő szélesebb koalíciót akar

Klaus Iohannis államfő azért akarja az USR–PLUS-t is bevonni a kormányzásba, mert most van az utolsó esélye arra, hogy megvalósítsa a beígért alkotmányos reformot, az oktatás, az egészségügy, az igazságszolgáltatás korszerűsítését, ehhez pedig nemcsak „saját kormányra", hanem „saját parlamenti többségre" is szüksége van. Iohannis elnökségének eddigi hat évében csak két évig volt hozzá közel álló kormány Románia élén: 2016-ban a Dacian Cioloș, idén pedig a Ludovic Orban vezette kabinet, de ezek mozgásterét leszűkítette az „ellenséges" (baloldali) parlamenti többség.

Az államfőnek tehát egy PNL – PMP – USR–PLUS kormány az első opciója, akkor is ha a parlamenti választásokon esetleg nem a PNL, hanem a PSD végezne az élen, a szociáldemokratáknak ugyanis szinte lehetetlen lenne a kormánytöbbséghez partnereket szerezniük – zárta elemzését az Adevărul.

Hegedüs: ezek spekulációk

Hegedüs Csilla, az RMDSZ ügyvezető alelnöke és sajtószóvivője úgy reagált az Adevărulban megjelentekre, hogy „mi megalapozatlan spekulációkra nem válaszolunk”. „Most a december 6-i választásokra készülünk, és az a célunk, hogy megkerülhetetlen erő legyünk a román parlamentben, hogy ne tudjanak nélkülünk döntéseket hozni a mi közösségünkről” – jelentette ki a Maszolnak Hegedüs Csilla.

Az Európai Néppárt (EPP) elnökségének szeptemberi tanácskozásán mind Ludovic Orban,  mind pedig Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nyitottnak mutatkozott a közös kormányzás iránt. „A helyhatósági és parlamenti választások után stabilitásra, parlamenti többségre, nagyon világos projektekre és prioritásokra van szükségünk, különben hiába áll nyolcvanmilliárd euró a rendelkezésünkre” - szögezte le akkor Kelemen Hunor. 








EZT OLVASTA MÁR?

X