Alkotmánymódosítás: négy évre csökken az államfő mandátuma


-A A+

Öt évről négy évre csökken az államfő mandátuma – egyebek mellett erről döntött hétfői ülésén (ötödik munkanapján) a délelőtti cikkelyenkénti vita során az alkotmánymódosító parlamenti bizottság.

A testület az államfő több jogát is korlátozta. Az RMDSZ javaslatára továbbra is az elnök nevezi ki és váltja le a minisztereket, ám többé nem áll jogában visszautasítani a kormányfő jelöltjeit. Traian Băsescu jelenlegi államfő eddigi mandátuma alatt alkotmányos jogával élve többször is mondott már nemet a miniszterelnök javaslataira.

A parlamenti bizottság pontosította azt is, hogy az alkotmány szerint az államfő az Európai Tanácsnak csak azokon az ülésein képviseli Romániát, amelyen külpolitikai és biztonságpolitikai kérdések, illetve az EU-szerződése módosítása szerepelnek napirenden. A jelenlegi alaptörvény szerint az elnök vesz részt az orszák képviseletében az EU kormány- és államfőinek tanácskozásán.

A testület beemelte a szövegtervezetbe az a korábban törvényben már elfogadott előírást, amely szerint az referendumok érvényességi küszöbe ötvenről harminc százalékra csökken. Ezt az RMDSZ ellenezte – tudtuk meg Máté András frakcióvezetőtől, a bizottság tagjától.

A képviselő nemmel szavazott arra is, hogy az államfőt közvetlen úton választják meg. Emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ álláspontja szerint Romániának parlamenti köztársaságnak kellene lennie, és az államfőt a törvényhozói testületnek kellene megválasztania.








EZT OLVASTA MÁR?

X