A PMP a törvényhozók és polgármesterek különnyugdíjának eltörlését szorgalmazza ismét
A szenátus és a képviselőház házbizottsága együttes ülésének összehívását szorgalmazza a Népi Mozgalom Párt (PMP), annak érdekében, hogy a parlament megvitathassa a törvényhozók és polgármesterek különnyugdíjának eltörlésére vonatkozó törvénycikkelyt – jelentette be kedden Eugen Tomac, a párt elnöke.
„A PMP ma ismét benyújt egy kérést, amelyben a két házbizottság összehívását és a törvényhozók és polgármesterek különnyugdíjának eltörlését célzó törvénytervezet plénum előtti megvitatását szorgalmazza. Ez a megoldás, a különnyugdíj eltörlése, mert Dragnea (Liviu Dragnea, a PSD jelenleg börtönben ülő volt elnöke – szerk. megj.) és sokan mások is lemondtak már, de a nyugdíj maradt” – írta Tomac Facebook-bejegyzésében.
A PMP elnöke hozzátette, hogy ő volt az egyedüli törvényhozó, aki erről a jogról lemondott. „Én már a tavaly lemondtam mandátumomról, nem pedig most, tíz nappal a választások előtt, mégsem mondhatom azt az embereknek, hogy azzal, hogy mandátumomról lemondtam, elveszítettem a különnyugdíjat is. (...) Azonban megtettem azt, hogy amikor bejelentettem lemondásomat a képviselőház plénuma előtt, kértem, hogy vegyék jegyzőkönyvbe – amely megjelenik a Hivatalos Közlönyben –, hogy én lemondok erről a jogomról. Az egyetlen voltam, aki ezt megtette!” – fűzte hozzá Tomac.
Populismul și pensiile speciale Eu mi-am dat demisia din Parlament anul trecut, nu anul acesta cu 10 zile înainte de...
Közzétette: Eugen Tomac – 2020. november 23., hétfő
Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke és Alfred Simonis, a szociáldemokraták képviselőházi frakciójának vezetője hétfőn bejelentette, hogy mandátumuk utolsó napján lemondanak törvényhozói tisztségükből, hogy ne kapjanak különnyugdíjat. Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) vezetője hétfőn este szintén azt írta a Facebookra, hogy az USR parlamenti képviselői és szenátorai be fogják nyújtani lemondásukat, hogy ne tartozzanak azok közé, akik különnyugdíjat fognak kapni. Ludovic Orban miniszterelnök és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kampányfogásnak nevezték ezeket a bejelentéseket.
(Nyitóképen: Eugen Tomac | Forrás: a PMP elnökének Facebook-oldala)
- 34937 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34939 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34939 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34941 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34942 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34942 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni