Különnyugdíjak: Ciolacu feltételhez köti a házbizottságok összehívását
Összehívja Marcel Ciolacu képviselőházi elnök a parlament két házának házbizottságát a törvényhozók különnyugdíjának eltörléséről szóló tervezet elfogadása érdekében.
Egy keddi Facebook-bejegyzésben Ciolacu azt írja, „haladéktalanul” összehívja a házbizottságok együttes ülését a különnyugdíjak eltörlése érdekében, „azzal a feltétellel, hogy a pénzt fordítsák a gyermekpénz megduplázására”.
„Ez azonban azt feltételezi, hogy a Nemzeti Liberális Párt és a Mentsétek meg Romániát Szövetség ne lógjon többet, és ne akadályoztassa a szenátus munkáját. Addig is minden, amit tesznek, hazugság és olcsó populizmus” – fogalmazott.
A PNL kedden kérte a két ház házbizottságának összehívását a képviselők és szenátorok különnyugdíjának eltörléséről szóló tervezet elfogadása érdekében – jelentette be a liberálisok alsóházi frakcióvezetője, Florin Roman, aki szerint Marcel Ciolacu szociáldemokrata pártelnök lemondása a parlamenti tisztségről csupán „blöff”.
„A PNL szerint a különnyugdíjak megszüntetésére az egyetlen megoldás a szenátorok és képviselők jogállását szabályozó törvény 11. cikkelyének eltörlése. Ma korán reggel a házbizottságok összehívását szorgalmazó kérést nyújtottunk be. Várjuk, hogy a házbizottságok elküldjék a képviselők és szenátorok jogállásával foglalkozó bizottságnak a PNL törvénytervezetét, amely már júniusban elakadt a képviselőház házbizottságánál, hogy a mai plenáris ülésen meg lehessen vitatni és szavazás alá bocsátani” – nyilatkozta Roman.
(Címlapfotó forrása: Agerpres)
- 33022 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33024 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33024 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33026 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33027 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33027 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni