Nem nő a magasrangú köztisztviselők fizetése
Alaptörvénybe ütközőnek ítélte az alkotmánybíróság az egységes bértörvényt módosító jogszabályt, amely 15 százalékos béremelést ír elő az Államelnöki Hivatal, a kormányfőtitkárság és a parlamenti szolgálatok alkalmazásában álló köztisztviselők számára.
A 2017/153-as kerettörvény októberben megszavazott módosítását a Nemzeti Liberális Párt (PNL) támadta meg az alkotmánybíróságon, többek között arra hivatkozva, hogy elfogadásakor sérült a kétkamarás parlament elve, a jogszabálynak a képviselőház által döntő házként elfogadott változata ugyanis jelentősen eltér attól, amelyet a szenátus első házként megvitatott és megszavazott.
Ugyanakkor azt is kifogásolta a PNL, hogy a parlament nem kért véleményezést a kormánytól a tervezettel kapcsolatban – noha ezt kötelessége lett volna megtenni, mert a törvényben foglaltak kihatással vannak az állami költségvetésre –, és nem jelölte meg a finanszírozási forrást.
Az alkotmánybíróság helyt adott a PNL óvásának, és alaptörvénybe ütközőnek ítélte a törvényt.
- 34927 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34929 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34929 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34930 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34932 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34932 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni