Közigazgatási reformot, infrastrukturális fejlesztést szorgalmaznak az udvarhelyszéki jelöltek
Nyílt beszélgetésre hívta az udvarhelyszéki parlamenti jelölteket csütörtökön a Székelyudvarhelyi Magánvállalkozók Szövetsége (SZMVSZ). Antal Lóránt szenátor-, illetve Ladányi László-Zsolt és Zakariás Zoltán képviselőjelölt terveikről, elképzeléseikről beszéltek és a jelenlévők kérdéseire is válaszoltak.
Parlamenti jelöltek az SZMVSZ-nél – Kik ők és mit akarnak címmel nyílt fórumot szervezett a több mint 140 udvarhelyszéki vállalkozót tömörítő érdekvédelmi szervezet. A találkozóra meghívták a decemberi parlamenti választások azon udvarhelyszéki jelöltjeit, akik a megyei listán bejutó helyet foglalnak el.
A parlamenti küszöb elérése esetén az RMDSZ két szenátort és öt képviselőt küldhet Hargita megyéből a parlamentbe. A meghívásnak mindhárman eleget tettek: Antal Lóránt a megyei szenátori jelöltlista második, illetve Ladányi László-Zsolt és Zakariás Zoltán a képviselőjelölt-listájának negyedik és ötödik helyezettje.
A házigazda részéről Jakab Áron Csaba SZMVSZ-elnök köszöntötte a jelölteket, akik bemutatkozásuk után célkitűzéseiket, terveiket ismertették.
Antal Lóránt szenátorjelölt elmondta, három területen szeretne hangsúlyozottan tevékenykedni. Az első a földgázhálózatok bővítése, mivel Udvarhelyszék 126 településéből csak 26-ban vezették a földgázt. A második a villamoshálózatok modernizálása, ugyanis Udvarhelyszék községeiben, de Székelyudvarhely egyes részein még ma is gondokat okoz a folytonos áramingadozás. Harmadikként a városi terelőutak megépítését segítené, ugyanis ha ezek kérdését helyi hatáskörbe helyezik, lehetőséget teremtenek arra, hogy a városok pályázhassanak és külső, például uniós pénzforrásokat is lehívhassanak ezek megépítésére.
„Térségünk fejlesztéséhez nagy szükség van a bürokrácia csökkentésére, amit csakis a közigazgatás reformjával lehet elérni, legyen szó akár a helyi vagy a központi közigazgatásról. Ez az egyik biztos témakör, amellyel szeretnék foglalkozni” – mondta Ladányi László Zsolt megjegyezve, hogy a tavaly megjelent közigazgatási kódexnek sok a hiányossága, hatályba lépése után pedig kiderült, hogy több rendelkezését is újra kell gondolni.
Az RMDSZ listáján bejutó helyet kapott EMSZ-es Zakariás Zoltán a romániai egészségügyi rendszer hatékonyabbá tételéért szeretne dolgozni.
„Az egészségügyi ellátásnak és hálózatnak eléggé sok hiányosságára derült fény a járványhelyzettel, olyan gondokról van szó, amelyek úgymond „békeidőben” talán hosszú ideig rejtve maradtak volna” – magyarázta Zakariás megjegyezve, hogy munkájában jelentős támaszt jelent orvosi végzettsége és egészségügyi intézményvezetői tapasztalata.
Elképzelései ismertetése után a parlamenti jelöltek a jelenlévők kérdéseire is válaszoltak. A fórum teljes anyaga itt tekinthető meg.
- 34917 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34919 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34920 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34921 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34922 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34922 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni