Egy hét múlva dönt a Legfelősbb Védelmi Tanács a koronavírus-oltás stratégiájáról
Jövő csütörtökön ül össze a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT), az ülés napirendjén szerepel a koronavírus elleni oltási stratégia is – jelentette be csütörtökön az Államelnöki Hivatal.
A CSAT ülését távértekezlet formájában tartják meg, a csütörtökön 15 órakor kezdődő ülést Klaus Iohannis államfő vezeti majd. Egy nappal korábban az államelnök bejelentette, hogy a kormány már pénteken, a Legfelsőbb Védelmi Tanács pedig a jövő héten hagyja jóvá a koronavírus elleni oltási stratégiát.
Az államfő szerda esti sajtótájékoztatóján elmondta: ez ügyben átfogó megbeszélést folytatott mind az egészségügyi, mind a belügyminiszterrel. Miután a stratégiát elfogadja a kormány, azt nyilvánosságra hozzák, és részletesen elmagyarázzák – közölte Iohannis. Az elnök reményét fejezte ki, hogy amikor majd meggyőző adatok állnak rendelkezésre az oltásról, megszűnik a vakcinával szembeni szkepticizmus.
„Megértem, hogy vannak olyan emberek, akik szkeptikusak az oltással kapcsolatban. Megértem, hogy vannak olyan emberek az orvosi szakterületen is, akik még mindig szkeptikusak, de az adatok sokkal egyértelműbbek lesznek ezzel a kampánnyal, és az oltások forgalomba hozatalának eljárásai révén. Meg vagyok győződve arról, hogy ha elkezdődik az oltási kampány (...), és a világ minden táján emberek milliói beoltatják magukat, rövid időn belül meggyőző orvosi adatokkal rendelkezünk majd, és ezáltal csökkenni fog a szkepticizmus, és mind több román állampolgár megérti, hogy csak így lehet a járványt megállítani” – hangsúlyozta Klaus Iohannis.
- 34931 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34934 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34934 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34935 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34936 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34937 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni