Biró Rozália: mindannyiunk felelőssége, hogy visszaszorítsuk a családon belüli erőszakot
Az RMDSZ Nőszervezete kiemelt fontosságúnak tartja, hogy minden tőle telhetőt megtegyen azért, hogy az erőszak bármilyen formáját felszámolják, visszaszorítsák és megelőzzék – mondta a nők elleni erőszak visszaszorításának világnapja alkalmából Nagyváradon megtartott sajtótájékoztatóján Biró Rozália parlamenti képviselő.
Amikor a nők elleni erőszakról beszélünk, kénytelenül összekapcsolódik ez a családon belüli erőszakkal. A hivatalos statisztikák szerint ugyanis a gyengébbik nem ellen elkövetett agresszió a háromszorosa a férfiakat ért bántalmazásnak. A nőket és lányokat ért erőszak ellen közösen kell fellépni, hangsúlyozta Biró Rozália, és ennek hangsúlyozására indította el a Nőszervezet 2017-ben a NEEM! (Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom) kampányt, hogy mentalitásváltást érjenek el, az erőszakot megelőzzék, a már meglévő esetek számát csökkentsék és az áldozatok számára segítséget nyújtsanak.
Az RMDSZ és a nőszervezet kezdeményezésére sikerült törvényeket módosítani az áldozatok és a családvédelem érdekében. Az egyik legfontosabb, hogy immár kiadható azonnali távoltartási rendelet az ellen, aki zaklatja, bántalmazza családtagjait. Ez azt jelenti, hogy a rendőr, aki a családon belüli erőszak helyszínére érkezik, azonnal kötelezheti az erőszak-elkövetőt, hogy hagyja el a lakást, míg az áldozat a lakásban maradhat.
„Ez jelentős előrelépés, hiszen azt a nagyon szomorú lehetőséget zártuk ki, hogy az áldozatnak esetleg a gyermekkel együtt kelljen elhagynia otthonát, hogy ne legyen az erőszaktevő közelében” – magyarázta Biró Rozália, az RMDSZ Nőszervezetének elnöke.
Védelem a munkahelyeken és a médián keresztül
A Bihar megyei parlamenti képviselő kiemelte egy másik törvénymódosításukat is, amely a munkahelyi erőszak vagy zaklatás konkrét körülírására vonatkozik, és lehetőséget teremt arra, hogy ennek a jelentése, illetve a büntetése is könnyebbé váljon.
„Az audiovizuláis törvény módosításával elértük azt, hogy minden olyan, a témát érintő televíziós műsornál megjelenik az ingyenesen hívható telefonszám, amit a zaklatás különböző formáit elszenvedők hívhatnak, illetve azok, akik ennek a jelenségnek a tanúi” – összegzett Biró Rozália. Szerinte ugyanis a legtöbb esetben mi magunk léphetünk közbe egy-egy családi konfliktus során, értesítjhetük az illetékes hatóságokat, amelyek véget vethetnek az agressziónak.
(Címlapkép: A szerző felvétele)
- 34931 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34934 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34934 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34935 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34936 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34937 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni