Csörte a piacok körül: Iohannis vagy Ciolacu hazudik?
Ludovic Orban mérlegeli a zárt piacok megnyitásának lehetőségét, azonban a PSD ilyen irányú kezdeményezését megtámadta az alkotmánybíróságon.
Kihirdeti-e a fedett piacok újranyitását kimondó törvényt, kérdezte egy újságíró hétfői sajtótájékoztatóján az államelnököt. „A piacok újranyitására vonatkozó törvény nem jutott el hozzám” – válaszolta Klaus Iohannis.
Az államfő kijelentésére heves hangnemű Facebook bejegyzésben reagált Marcel Ciolacu, a PSD elnöke. „Iohannis megint hazudik! A piacok újranyitására vonatkozó törvényt 20 nappal ezelőtt átküldtük kihirdetésre. (…) Iohannis hazudott az oltásokról, hazudott a fertőzésekről és most hazudik a piacok kapcsán” – írta Ciolacu.
Az ellenzéki politikus posztolt egy linket a képviselőház honlapjáról, ahonnan az derül ki, hogy a szóban forgó törvény november 12-én valóban továbbították az államfőnek.
Klaus Iohannis feleslegesen állított valótlanságot, a törvényt ugyanis úgysem hirdethette volna ki, mivel a kormány megtámadta azt az alkotmánybíróságon. Erről Ludovic Orban beszélt szintén egy sajtótájékoztató keretében. A kormányfő ugyanakkor bejelentette, tanulmányozzák annak a lehetőségét, hogy ismét engedélyezzék a zárt piaccsarnokok működését.
A PSD-nek a zárt piacok működésének engedélyezésére vonatkozó törvénytervezetét, mellyel szemben a kormány alkotmányossági kifogást emelt, a bizottsági vita során a liberális honatyák is megszavazták, a plénumban azonban tartózkodtak.
(Nyitókép: Agerpres)
- 34931 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34933 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34933 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34934 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34936 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34936 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni