Másfél hétbe tellett a mezőgazdasági miniszternek, hogy kiderítse, hány piacunk van
Röpke másfél hét kellett csak Adrian Nechita Oros mezőgazdasági miniszternek, hogy kiderítse, hány piac van az országban. Amikor a kormány elrendelte a vásárcsarnokok bezárását, a miniszter azzal hárította el a piacok számát firtató újságírói kérdését, hogy akit érdekel, nézzék meg a statisztikákat, a minisztériumnak nincsenek naprakész adatai.
November 17-én tartott sajtótájékoztatóján a miniszter bejelentette, hogy 514 piac van Romániában, melyek közül 27-t zártak be ideiglenesen, a járványügyi korlátozó intézkedések miatt. Az elmondottakból kiderült, hogy Adrian Nechita Oros továbbra sincs tisztában a realitással, ugyanis egyenlőségjelet tett a zárt terű és a bezárt piacok száma közé. A valóság ezzel szemben az, hogy vannak zárt piacok, melyek nyitva tartanak. Ilyen például a nagyváradi Széles (Decebal) utcai csarnok, mely továbbra is működik, olyan alapon, hogy folyamatosan nyitva tartják az ablakait.
A miniszter bejelentette, hogy rövidesen a hazai termelőket támogató szabályozást léptetnek életbe. Ennek értelmében 60 százalékra növelnék a belföldi áru arányát egy sor termékkategórián belül az áruházakban és boltokban. A korábbi előírásban 51 százalék szerepelt, azonban ezt a járvány kitörését követően a kormány ideiglenesen hatályon kívül helyezte.
- A piaccsarnokok újranyitását kérik a mezőgazdasági egyesületek
Gazdaság - Cseke Attila: visszás helyzeteket eredményezett a kormány döntése a piacok bezárásáról
Gazdaság - Szétnéztünk a szabad ég alá költöztetett kolozsvári piacokon
Társadalom - FRISSÍTVE – Megszavazták a PSD módosítását, nyitva tarthatnak a zárt piacok
Belföld
- 34937 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34939 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34939 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34940 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34942 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34942 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni