Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök: nem lehetünk némák december 6-án
Állampolgári és emberi kötelességünk elmenni szavazni december 6-án, „nem lehetünk némák”, nem húzódhatunk vissza ebben a helyzetben, hinni és reménykedni kell – jelentette ki a Maszolnak a közelgő parlamenti választásokról Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök.
Az egyházfő szerint fegyelmezettebb társadalomra van szükség, amelyben egymásra jobban odafigyelnek magyarok és románok egyaránt, legyenek akármilyen felekezetűek. „Az egyház abban reménykedik, és szerintem mindenki a társadalomban, hogy a politikai csatározás valamennyire megszűnik, és normalizálódik a helyzet. Ezért kell részt vennünk a választásokon, hogy ezt biztosíthassuk” – fogalmazott Bálint Benczédi Ferenc.
A püspök arról is beszélt: bízik abban, hogy lesz változás, a fiatalok közül ki fognak kerülni olyan személyek, akik túl tudnak lépni a régi beidegződéseken. Szerinte a probléma ott kezdődik, hogy megválasztódnak a különböző tisztségekre a személyek, megszületnek a parlamentben a törvények, de a végrehajtók mentalitását „nagyon nehéz 24 óra alatt megváltoztatni”. Ahhoz, mint fogalmazott, nagy-nagy bölcsesség, türelem és törvénytisztelet kell.
„Ahogy egyszer egyik hívünk mondta: ígéretekkel tele van a padlásunk, most már cselekedni kell. Tanítja a Szentírás is, hogy a mennyek országa nem ígéretekből áll. Az egyház azért imádkozik, hogy olyan emberek kerüljenek a parlamentbe, akik nem csak szépeket szólnak, hanem igazakat is cselekednek, és bízom benne, hogy ha lassan is, de egyszer csak elérkezünk, ha nem is a Kánaánba, de legalább a közelébe” – tette hozzá.
Bálint Benczédi Ferenc rámutatott, hogy hiányzik az emberekből és a vezetőkből is az őszinteség, és gyakran a jóakarat is. Szerinte főleg az a szomorú, amikor egy homogén, színmagyar közösségben egymásnak ugranak a politikusok, a személyi érdek és az önzés miatt. A püspök szerint inkább a közösség megerősítésén, és az emberek életének a jobbá tételén kellene dolgozni.
- 34936 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34938 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34938 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34939 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34941 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34941 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni