A kampányfinisben végül csak előkerült a magyar kártya: Tudose és Ponta húzták elő


-A A+

A választási kampány célegyenesében a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Pro Románia egy-egy politikusa is nacionalista kirohanással próbálta mozgósítani a szavazóit. A célpont az RMDSZ és a Minority SafePack kisebbségvédelmi polgári kezdeményezés volt, az eszköz pedig a közvélemény durva félretájékoztatása.

Mihai Tudose, a PSD alelnöke a B1TV szerda esti választási műsorában arról beszélt: hogy a jelenlegi liberális kormány hallgatólagos támogatásával „csúnya dolgokat” tervez Románia ellen az RMDSZ és Budapest. Az EP-képviselő azt állította: az Orbán Viktor a háttérben már kiegyezett az Európai Bizottsággal abban, hogy a magyar kormány nem vétózza meg az uniós költségvetést, ha a brüsszeli testület támogatja az RMDSZ által elindított Minority SafePacket.

„Ez a kezdeményezés kollektív jogokat ír elő a kisebbségek számára. (…) Ezek szerint a kisebbségek nem lesznek kötelesek megtanulni az állam nyelvét, hanem a többségi nemzetnek kell megtanulniuk a kisebbségek nyelvét. (…) A liberális kormány erről tud és hallgat” – jelentette ki Tudose, aki nem támasztotta alá bizonyítékokkal az állítólagos alkuról szóló információit, és a műsorvezető sem figyelmeztette, hogy félretájékoztat, mert Minority SafePack nem írja elő mindazt, amit ő felsorolt.

A Digi24 szerda esti választási műsorában a Pro Románia elnöke, Victor Ponta azt a kérdést szegezte neki Tánczos Barna szenátornak: az RMDSZ a kormányra lépése feltételéül szabja-e meg a választások után a Minority SafePack támogatását, mint ahogy azt 2013-ban, Ponta miniszterelnöksége idején?

Az RMDSZ politikusa felhívta a figyelmét, hogy a kérdés értelmetlen, mert a kisebbségvédelmi kezdeményezés elfogadása már nem függ a bukaresti kormány támogatásától, hiszen már az Európai Parlamenthez és Európai Bizottsághoz került. Emlékeztette Pontát, hogy az ő kormánya támadta meg a Minority SafePacket az Európai Unió Bíróságán, és ezt a pert később el is veszítette.

Válaszul a Pro Románia párt elnöke azt hajtogatta, ő soha nem fogja elfogadni, hogy Brüsszel „diktáljon” kisebbségvédelmi kérdésekben a tagállamokban, és nem hinné, hogy a PNL, amelyik egy nemzeti párt, elárulná Romániát ebben az ügyben. „A kisebbségi jogok tiszteletben tartása nem nemzetárulás” – hangzott Tánczos replikája.

Érdekesség, hogy két éve még Victor Ponta volt az első román politikus, aki elítélte a Maszol megkeresésére Mihai Tudose akkori miniszterelnök székely zászló elleni kirohanását. Mint ismert, egy tévéműsorban Tudose akasztással fenyegetőzött az erdélyi magyar pártok közös autonómiaköveteléseit kommentálva.








EZT OLVASTA MÁR?

X