Bihar megyében még bizonytalan az RMDSZ harmadik képviselői mandátuma
Bihar megyében a választói névjegyzékben szereplők 37,3 százaléka járult a szavazóurnák elé vasárnap. Bár a megye az országos élmezőnybe tartozik a részvétel tekintetében, egyelőre nehéz megbecsülni, hogy milyen eredmény született a vegyes lakosságú településeken – mondta Cseke Attila, a Bihar megyei RMDSZ elnöke az urnazárást követően.
A politikus köszönetet mondott mindazoknak, akik vasárnap részt vettek a választásokon. „Fontos megbízatást kapott az RMDSZ a következő négy évre is, hiszen ott kell lennünk, ahol döntések születnek, és az a legjobb helyzet, amikor rólunk úgy születnek döntések, hogy mi is ott vagyunk és beleszólhatunk. A felmérések az új román ultranacionalista párt, az AUR is be fog jutni a parlamentbe, ezért is nagyon fontos, hogy a magyar közösség jogait legyen ki védelmezze” – fogalmazott a szenátor.
Cseke elmondta, Bihar az egyik legjobban teljesítő megye volt országos szinten is, még ha a járványügyi helyzet rányomta bélyegét a részvételre. „Ki fogjuk értékelni az eredményeket minden egyes településen, de ehhez elsősorban az kell, hogy ezeket ismerjük, lássuk, hogy a többi szervezet hogyan szerepelt, hiszen ettől is függ, hogy a megyei első leosztásban hogyan alakulnak a mandátumok a parlamenti helyeket illetően” – fogalmazott a Bihar megyei RMDSZ elnöke. Hozzátette, továbbra is abban reménykednek, hogy a Bihar megyei RMDSZ-nek ezután is meglesz a kellő parlamenti súlya, de látniuk kell a hivatalos eredményeket.
Biharban szinte biztosra vehető, hogy Cseke Attila elnyerte az újabb szenátori mandátumot, míg az alsóházi listán Szabó Ödön és Biró Rozália bejutása borítékolható. A képviselői lista harmadik helyén induló Oltean Csongor MIÉRT-elnök, az erdélyi magyar ifjúság jelöltjének mandátuma teljes mértékben a visszaosztástól függ.
- 33016 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33018 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33018 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33019 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33020 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33021 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni