Faragó Péter: elszomorító az AUR előretörése, ez a társadalmunk tükre
Arad megyében a kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) nyerte a választásokat, enyhe fölénnyel az országos szinten győztes Szociáldemokrata Párt (PSD) előtt. Az RMDSZ szenátusi és képviselőházi jelöltlistája is a szavazatok több mint 6 százalékát kapta.
Arad megyében az orzságos átlagnál is alacsonyabb volt a részvétel a vasárnapi parlamenti választáson: 29,77 százalék, ami valamivel több mint 115 ezer szavazót jelent. A többségük (27 százalék felett) a PNL-re tette a pecsétet, a második helyen a PSD végzett öt százalékponttal lemaradva. A Mentsétek meg Romániát Szövetség–Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja (USR–PLUS) a harmadik 14 százalék fölötti eredménnyel, és hajszállal mögötte maradt le az ultranacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).
Faragó Péter parlamenti képviselő, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke megdöbbentőnek nevezte az AUR előretörését. „Ez egyben elszomorító is, hisz az eredmény tükre a társadalmunknak, ami azt mutatja, hogy sajnos van még igény a sovén, uszító, nacionalista politikára és politikusokra, hiszen Arad megyében például egy teljes képviselői mandátumot jelentő eredményt értek el. Kevés jel mutatott arra, hogy ilyen jól fognak szerepelni, hiszen két hónappal ezelőtt, a helyhatósági választásokon úgymond sehol sem voltak. Mindenkit sokkol az ő választási szereplésük, azonban meg kell tanulni azzal élni, hogy a következő négy évben ott lesznek az országgyűlésben, és befolyásolni tudják majd a törvényhozást” – nyilatkozta.
Az RMDSZ-nek mind a szenátusi, mind a képviselőházi jelöltlistájára a választók több mint 6 százaléka voksolt. Faragó, aki a képviselői jelöltlista vezetője, azt mondta, hogy Arad megyében 1996 óta mindig a töredékszavazatok visszaosztásától függött a mandátum sorsa, a magyarság számaránya és a választásokon való részvételi aránya miatt sosem jött össze egy teljes mandátumra elegendő szavazatszám. Eddig – a 2012–2016-os ciklust leszámítva – mindig volt képviselője az aradi magyarságnak a parlamentben, és bíznak benne, hogy az új ciklusban is bejuttatják a jelöltjüket. „Ez remélhetőleg kedd délutánig kiderül” – mondta Faragó, hozzátéve, hogy a szenátusba bejutni nincs reális esély.
Az 5 százalékos küszöböt átlépő és a közvetlenül a küszöb alatti pártok rangsora Arad megyében, képviselőház:
- PNL – 30 550 voks – 27,18%
- PSD – 25 156 voks – 22,38%
- USR–PLUS – 16 237 voks – 14,45%
- AUR – 15 389 voks – 13,69%
- RMDSZ – 6813 voks – 6,06%
- PMP – 4919 voks – 4,38%
- Pro Románia – 4433 voks – 3,94%
Szenátus:
- PNL – 30 429 voks – 27,15%
- PSD – 25 064 voks – 22,36%
- USR–PLUS – 16 204 voks – 14,46%
- AUR – 15 315 voks – 13,67%
- RMDSZ – 6823 voks – 6,09%
- PMP – 4818 voks – 4,30%
- Pro Románia – 4326 voks – 3,86%
- 33299 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33301 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33301 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33303 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33304 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33304 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni