Okosabb és zöldebb várost szeretne Székelykeresztúr új polgármestere – interjú


-A A+

A városigazgatás digitalizációját és a zöld energiára való áttérést tekinti mandátuma prioritásainak Székelykeresztúr új polgármestere, aki az EMSZ jelöltjeként nyerte el a tisztséget az önkormányzati választásokon. Koncz Hunor-János Székelykeresztúron született, 32 éves, nős, egy kisfiú édesapja. Bár közgazdász végzettségű, eddig a pénzügyi szektorban dolgozott. A mandátuma első intézkedéseiről, terveiről, elképzeléseiről faggattuk.

Mennyire számított arra, hogy győzni fog?

Hazudnék, ha azt mondanám, meggyőződésünk volt, hogy győzni fogunk, inkább reméltük, hogy sikerülhet. Utólag hallottunk olyat, hogy ez már hónapokkal korábban látszott, érződött, ráadásul a kampányban is azt léptük meg, amit meg kellett lépni, de hát utólag könnyű okosnak lenni. Én azt hirdettem, hogy van egy elképzelésem a településünk jövőjéről, és ha ez a keresztúriaknak megfelel, akkor támogassák. Ennek megfelelően tiszta kampányt akartam, olyat, amely nem a mocskolódásról, nem a szennyes kiteregetéséről szól, mert ilyet bárki tud. Sajnos úgy látom, hogy a politikusok túl gyakran élnek ezzel a piszkos eszközzel. Márpedig ha politikusnak lenni egyet jelent a mocskolódással, akkor én ebből nem kérek, nem akarok politikus lenni. Persze, ha közügyekkel foglalkozol, közszereplő vagy, de nekem az a – mondhatnám romantikus – hitvallásom, hogy egy tízezres városka esetében ne politikusok legyünk, hanem inkább városgazdák. Vagy legalább próbáljunk meg jó városgazdának lenni.

Érződött a városban valamiféle váltáshangulat a választást megelőzően?

Ezt így nem mondanám. Mi inkább egyféle elégedetlenséget tapasztaltunk a lakosság részéről, hogy – mint már említettem - inkább a kevesek érdekei voltak képviselve, semmint a többségé. Nyilván a volt polgármester személye is közrejátszott a bukásukban. Az eredmények is erről árulkodnak, hiszen polgármesterjelöltként a szavazatok 59 százalékát szereztem meg, míg a tanácsosjelölti listánkra leadott voksok mintegy 52 százalékát. Tehát az ember jobban szerepelt, mint a párt. Vagy mondhatnánk úgy is, hogy a tanácsot „kicsit nehezebb volt hozni”. Ez valamelyest várható volt, mi úgy láttuk, hogy a kampány utolsó heteiben az RMDSZ is inkább a tanácsosi listájára tette a hangsúlyt, nem a polgármesterjelöltjére. Az tény, hogy egy nagyon negatív, lejáratókampányt folytattak, egy adott pillanatban még drogosoknak is tituláltak minket, egészen idáig fajult a dolog. Tudok olyan videóról, amelyben konkrétan a személyemet támadta volna, de az már nem jött ki a kampányban. Valószínűleg a mocskolódásból is elege lett a keresztúriaknak, mi nem véletlenül mellőztük ezt a kampányunkban.

Néhány hét polgármesterség után, az eddigi tapasztalatok alapján mennyire tűnik megvalósíthatónak az, amit a kampányban ígértek?

A mi kampányunk nem az ígérgetésről szólt. Azt gondoltuk, inkább legyen megvalósítás előzetes ígérgetés nélkül, mint az, hogy ígéreteinket ne tudjuk valóra váltani. Felvállaltuk, hogy legyen egy korrekt és tiszta kommunikáció a hivatal részéről a lakosság felé, legyen nekik is hova fordulni ügyes-bajos dolgaikkal. Felvállaltuk, hogy szakítunk azzal az idejét múlt szemlélettel, miszerint „aki nem velünk van, az ellenünk”. Személy szerint azt tapasztaltam, hogy eddig csak egy szűk csoport érdekei voltak képviselve, de ezt nem a politikára értem, hanem helyileg, hogy a lakosság ügye nemigen foglalkoztatta a városvezetést. Felkészültem arra, hogy nem lesz könnyű, többen is mondták már, hogy a falakon belülről másképp látom a kintieket. Biztos vagyok benne, hogy lesznek akadályok, de hiszem, le tudjuk küzdeni. Mi elsősorban munkát ígértünk, nem dobálóztunk „nagy megvalósításokkal”, nem ígértünk felhőkarcolókat, nekünk nem erre van szükségünk. Lassan egy éve már, hogy kimentünk az emberek közé, fórumokat tartottunk, hogy az emberek a valós problémáit valamilyen szinten fel tudjuk mérni. Minden gyűlés után jegyzőkönyvet készítettünk, fotókkal egészítettük ki, hogy ami ismétlődik, azokra a bajokra keressünk elsősorban megoldást.

Az önkormányzati testület Sebestyén Zsoltot bízta meg az alpolgármesteri tisztséggel. Miért őrá esett a választás?

Előzőleg a frakcióban szavazással döntöttünk, hogy kié legyen ez a megtiszteltetés. Nekem az volt a kérésem, hogy bárkit is javasolnak, indokolják meg, támasszák alá, hogy miért tartják az illetőt leginkább megfelelőnek erre a posztra. Sebestyén Zsoltot én javasoltam, több okból is. A kampányban gyakran hangoztattuk az uniós pénzek behozatalának fontosságát, mert ezen a téren eddig igen gyengén teljesített a város. A statisztikák szerint itt nem volt ilyen pénz elköltve, legalábbis a hivatal részéről. Zsoltnak pedig komoly tapasztalata van ebben, hisz az a cég, amelynek igazgatója volt, több uniós, norvég alapú és anyaországi pályázatot is lemenedzselt. Ráadásul alpolgármesterünk csatolt településnek a képviselője (Székelykeresztúrnak kettő van: Betfalva és Fiatfalva – szerk. megj.), és én fontosnak tartom, hogy ezek a helységek is érezzék, értük is dolgozunk.

Milyen tervei vannak?

Az első és legfontosabb a digitalizáció. A bankszektorból jövök, egy olyan rendszerből, ahol legalább tíz évvel a közigazgatási rendszerek előtt járunk, így látom honnan hova kell eljutnunk. Szeretnénk minél hamarabb felzárkózni, átlátni a belső mechanizmusokat, vagyunk annyira maximalisták, hogy ezeket minél hamarabb rendbe hozzuk, a csapatokat is úgy alakítsuk ki, hogy maximálisan megbízhassunk abban, hogy el tudják végezni a rájuk bízott feladatot. Szeretnénk minél hamarabb elkészíteni a városfejlesztési stratégiáját, természetesen a folyamatban lévő megvalósításokhoz függvényében. Van egy elképzelésünk, hogy a lehető legnagyobb mértékben a zöld energia felhasználásnak irányába toljuk a várost, számos pályázati lehetőség van erre. Gondolok itt a napenergiára, Keresztúr szerencsés helyzetben van, földrajzilag is. Ezek olyan beruházások, amelyeknek köszönhetően több pénz maradhat a költségvetésben. Próbálunk a jövőbe tekinteni, a döntések meghozatalkor gondolni arra is, hogy a következő generációknak mire van, mire lehet szükségük.

A városnak pozitívuma, hogy amikor végigmész a központon, rendezettnek tűnik. Viszont amikor bemész a negyedekbe, ott már látod a hiányosságokat. Dolgoznunk kell azon, hogy a negyedeknek is legyen egy egységes arculata. Problémát jelent, hogy tömbházaink nincsenek hőszigetelve. Bár van erre pályázati program, Keresztúr soha nem vett részt benne. Jó lenne nem csak látszatmegoldásokkal előrukkolni, hanem fejjel is gondolkozni. Szeretnénk egy online felmérést végezni a lakosság körében (lehetőleg még idén), hogy lehetőségünk legyen a jövő tervezését valamelyest a lakossági igényekhez is igazítani.

Milyen gondolatokkal kezdte a polgármesteri munkát?

Mindig is az volt az elképzelésem, hogy majd valamikor segíteni tudok a városomon, igaz, azt nem tudtam elképzelni, hogy milyen úton-módon. Most megadatott ez a lehetőség, igyekszem, igyekszünk ezzel élni és nem visszaélni.

Székelykeresztúrnak vannak helységnévtáblái, az országos politikát ezen kívül tartanám, azon belül pedig mindenki polgármestere vagyok. Bárki, aki azért jön a városba, mert segítségre van szüksége, legyen az vállalkozó, vagy keresztúri lakos, a lehetőségekhez mérten és a törvény adta keretek között segítséget fogunk nyújtani. Ami idáig volt, az lejárt.

Ha kérhetne valamit a keresztúriaktól, mi lenne az?

Természetesen egy kis türelmet, hogy kicsit rázódjunk össze. Az biztos, hogy most egy irányváltoztatás jön, amikor fontos lesz a keresztúriak véleménye. Az volna a legjobb, ha közösen tudnánk kijelölni az utat, amelyen szeretném, ha elindulna a város. Hiszek abban, hogy Keresztúr a jó irányt választotta, bízom abban, hogy pár éven belül erről mindenki meg is győződhet erről, és nyilvánvalóvá válik, hogy 2020 szeptemberének utolsó vasárnapján a keresztúriak egy jó döntést hozták meg.








EZT OLVASTA MÁR?

X