Verekedős tagja is volt az elnöki hivatalban járt AUR-küldöttségnek
Erőszakos cselekedetekért jogerősen elítélték korábban a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) alelnökét, akit pártja delegációjának tagjaként hétfőn délután fogadott az államfő a kormányalakításról szóló konzultáción.
A G4media szúrta ki, hogy a 47 éves Ringo Dămureanu egymillió régi lejes pénzbüntetést kapott ütlegelésért és emiatt priusza volt. A jogerős ítéletet az ellene indult bűnvádi perben a Dolj megyei törvényszék hozta 2001-ben.
Ringo Dămureanut kérésére 2018-ban rehabilitálta a craiovai bíróság, azaz törölték a priuszát, arra hivatkozva, hogy a bűncselekmény elévült. Az AUR politikusa a G4mediának nyilatkozva nem tagadta, hogy priusza volt, de azt állította, hogy a pénzbüntetést végül nem fizette ki. „Nem emlékszem már, hogy mi történt akkor, gyerek voltam még” – jelentette ki.
Korábbi sajtóbeszámolók szerint egy craiovai orvosnő azzal vádolta meg Ringo Dămureanut, hogy bántalmazta őt 2010-ben, egy közigazgatási szakszervezet helyi vezetőjeként. Az orvosnőt állítólag azért ütötte meg, mert ki akart lépni a szakszervezetből. Annak ellenére, hogy orvosi látlelet is készült az áldozat sérüléseiről, a rendőrség csak megrovásban részesítette a szakszervezeti vezetőt. A Gmedia kérdésére Dămureanu kitalációnak nevezte az orvosnő állításait.
- 34916 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34918 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34918 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34919 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34920 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34921 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni