Fordulat a koalíciós tárgyalásokon: Florin Cîțu helyett Ludovic Orban lenne a PNL kormányfőjelöltje
Lapértesülések szerint a PNL elnöke, Ludovic Orban úgy kívánja kilendíteni a holtpontról a koalíciós tárgyalásokat, hogy a már bejelentett jelölt, Florin Cîțu pénzügyminiszter helyett magát javasolja kormányfőnek. Az USR-PLUS és az RMDSZ szerdán ad választ arra, hogy támogatja-e ezt a forgatókönyvet.
Mint ismert, korábban a hárompárti kormányalakítási tárgyalások azért akadtak el, mert a PNL a miniszterelnöki tisztség mellett a képviselőház elnöki székét is magának akarja. Konkrétan a pártelnök Ludovic Orbannak, aki korábban lemondott a kormányfői posztról, és veszélyben érezte a politikai jövőjét, ha nem kapja meg ezt a fontos tisztséget.
A gondot az jelentette, hogy képviselőház elnöki székét az USR-PLUS magának szemelte ki, és ebből nem engedett. Az RMDSZ pedig azt az álláspontot képviselte, hogy a politikai bizalom növelése érdekében osztoznia kellene az USR-PLUS-szal a házelnöki tisztségeken, ha a miniszterelnököt a PNL adja.
A G4media értesülése szerint Ludovic Orban már kedd reggel az elnöki hivatalban járt, és tájékoztatta Klaus Iohannist arról, hogy ismét miniszterelnök szeretne lenni, mert így az USR-PLUS is megkaphatja a képviselőház elnöki tisztségét, és kilendülnének a holtpontról a koalíciós tárgyalások. Délután ezt a javaslatot a koalícióra készülő pártok vezetőivel, Dan Barnával, Dragoș Tudorachéval és Kelemen Hunorral is megosztotta.
A román portál úgy tudja, hogy Ludovic Orban utóbb konzultált az elképzeléseiről Varujan Pambucciannal, a kisebbségek frakcióvezetőjével is. A PNL vezetősége kedd este ül össze megvitatni ezt a forgatókönyvet, de a G4media szerint a pártelnök számíthat a támogatásukra. Az USR-PLUS és az RMDSZ szerdára ígért választ Ludovic Orbannak arra, hogy támogatják-e a miniszterelnök-jelöltségét.
Klaus Iohannis álláspontja mindeddig nem ismert. A román sajtó azonban úgy tudja, hogy a PNL már az Orbanhoz közel álló Florin Cîțu miniszterelnöki jelöltségével is szembement Iohannis elképzelésével, aki az ügyvezető miniszterelnök Nicolae Ciucă védelmi minisztert, volt vezérkari főnököt látta volna szívesebben a PNL - USR-PLUS - RMDSZ koalíciós kormány élén.
(Címlapfotó forrása: gov.ro)
- 34933 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34936 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34936 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34937 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34938 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34939 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni