Eljárás indult Băsescu nyilatkozatainak ügyében, miszerint nem volt besúgó
A legfőbb ügyészség szerdán közölte, hogy egyelőre ismeretlen tettes ellen előzetes vizsgálatot indított Traian Băsescunak a választási hatósághoz korábban többször benyújtott felelősségi nyilatkozatai ügyében, amelyben a volt államelnök azt állította, nem működött együtt a kommunista titkosszolgálattal, holott tavaly szeptemberben a bíróság az ellenkezőjét állapította meg.
Băsescu ellen feljelentést tett júliusban egy újságírói oknyomozó csoport, amely folyamatosan bírálta a volt elnököt. Azt kérték az ügyészségtől, hogy indítson eljárást Băsescu ellen, aki szerintük hamisan állított ki saját felelősségre nyilatkozatot arról, hogy nem volt besúgó 1989 előtt.
A törvények szerint ugyanis csak olyan személyek indulhatnak a választásokon, akik nem voltak besúgók 1989 előtt, és nem szervezte be őket a kommunista titkosszolgálat, a Securitate. Minden jelölt köteles egy saját felelősségű nyilatkozatban kijelenteni ezt, és be kell nyújtania a választási hatósághoz a jelölési aktacsomóval együtt. A feljelentők emlékeztettek arra, hogy Băsescu a 2004-es és 2009-es elnökválasztáskor is ilyen nyilatkozatot nyújtott be a választási hatósághoz, akárcsak 2016-ban a parlamenti és 2019-ben az európai parlamenti választáskor.
A legfőbb ügyészség annyit közölt, hogy egyelőre ismeretlen tettes ellen eljárást indít, és megvizsgálja, hogy történt-e bűncselekmény.
A Securitate Irattárát Tanulmányozó Bizottság (CNSAS) 2019 májusában állapította meg, hogy Băsescu a Securitate besúgója volt. A volt elnök ezt folyamatosan tagadta, és megtámadta a bíróságon az átvilágító testület döntését, de tavaly szeptemberben a bíróságon is elvesztette a jogi küzdelmet.
A CNSAS „újonnan feltárt dokumentumok alapján” megállapította, hogy Băsescut a Securitate már diákkorában, 1972-ben beszervezte, amikor elkezdte tanulmányait a tengerészeti egyetemen, s később Petrov fedőnév alatt írt jelentéseket. Két ilyen dokumentumot is találtak, amelyben Băsescu két volt kollégájáról írt elmarasztaló jelentést, egyikük emiatt nem kapott meg egy külföldi kiküldetést tengerészként.
Băsescu 2004 és 2014 között volt Románia elnöke, ezt követően megalapította a Népi Mozgalom Pártot (PMP), amelynek színeiben előbb szenátor lett, majd 2019-ben európai parlamenti képviselői mandátumot nyert. Pártja a december 6-i romániai parlamenti választáson kiesett a parlamentből.
(Címlapkép: Agerpres)
- 33151 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33153 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33153 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33155 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33156 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33156 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni