Szentgyörgy zászlaja: civilek segítségét kéri Antal Árpád


-A A+

A háromszéki civil szervezetek segítségével próbálja megvédeni a sepsiszentgyörgyi városi zászlót a polgármester. Antal Árpád arra szólította fel a civil szervezeteket, csatlakozzanak ahhoz a perhez, amelyben a brassói táblabíróság a sepsiszentgyörgyi városi zászlóról dönt június 25-én.

Amint azt a Székely Hírmondó című újság pénteken közölte, a városvezető arra hivatkozott, hogy a brassói táblabíróságon jövő héten ugyanaz a bírói testület határoz a város zászlajáról, amelyik szerdán a megyezászlót törvénytelennek találta, ezért feltételezhető, hogy hasonló döntés születik.

Antal Árpád úgy vélte, ha civil szervezetek is csatlakoznak a közigazgatási perhez, az ügyet az Emberi Jogok Európai Bírósága elé is lehet vinni. Ezt a polgármesteri hivatal nem tehetné meg. A polgármester kijelentette, meg kell mutatni a világnak: Romániában úgy alkalmazzák a törvényeket, hogy azok a kisebbségek jogait csorbítják.

„Katonanemzet fiai vagyunk”

Sepsiszentgyörgy polgármestere a Kovászna megye zászlaját érvénytelenítő határozatról szólva úgy vélte, a határozatot úgy is lehet értelmezni, hogy Székelyföld végre sajátos státust élvez Romániában, hiszen itt nem ugyanazok a törvények, mint máshol.

A polgármester arra utalt, hogy a bíróságok hatályon kívül helyezik a székelyföldi megyék és települések zászlajáról szóló önkormányzati határozatokat, arra hivatkozván, hogy a településeknek és megyéknek nem lehet zászlajuk, Románia megannyi más településén és megyéjében viszont szabadon használhatók az önkormányzati határozatokkal elfogadott helyi zászlók.

"Nem vagyunk sem optimisták, sem pesszimisták, katonanemzet fiai vagyunk, és ennek megfelelően megyünk előre" – idézte a Székely Hírmondó Antal Árpádot. Az elöljáró hozzátette: "a román hatalom nem tud olyan törvényt hozni, olyan alkotmányt írni, amely meg tudná akadályozni, hogy a székelyek szeressék hazájukat és ragaszkodjanak szülőföldjükhöz".








EZT OLVASTA MÁR?

X