Csak ősszel dönti el a referendum időpontját az USL


-A A+

Őszre halasztotta a kormányzó Szociál-Liberális Szövetség (USL) a döntést arról, belevágnak-e az alkotmánymódosításról szóló referendum kihirdetésébe, miután egy alkotmánybírósági határozat idénre kötelezővé tette az ötven százalékos részvételi küszöb elérését a népszavazás érvényességéhez.

Victor Ponta kormányfő az USL hétfő délutáni vezetőségi ülése után három lehetséges forgatókönyvet vázolt fel: az első szerint még idén megtartanák a népszavazást. A második opció szerint a referendumot a jövő májusi EP-választásokkal, a harmadik szerint a jövő decemberi elnökválasztással egy időben lehetne megtartani.

Ez utóbbi esetben Ponta szerint a módosított alkotmány előírásai már a következő államfő mandátumára is érvényesek lesznek, egy kivételével: az elnök megbízatása nem négy, hanem ugyancsak öt évre szólna.








EZT OLVASTA MÁR?

X