Andrei Marga utódjának is volt dolga a Securitatéval


-A A+

Egyetemista évei alatt egy magyarországi vendégtanár lektorról kért jelentéseket a Securitate a Román Kulturális Intézet (ICR) új igazgatójától. Erről Lilian Zamfiroiu az Adevărulnak számolt be egy kedden közölt interjúban.

Andrei Marga utóda az ICR élén elismerte: fiatalkori évei szorosan összefonódnak a Kommunista Ifjak Szövetségével (KISZ). Szerkesztője volt többek között a „Kommunista Egyetem” című lapnak, amelyben hozsannázta a diktátor Nicolae Ceausescut – névtelenül.

Az egyetemi hallgató Zamfiroiut a kommunista titkosrendőrség is megkörnyékezte: arra kérték, vállalja írásban, hogy együttműködik a Securitatéval és jelentéseket ír a tanárairól. Egy ismerőse tanácsára nemet mondott, arra hivatkozva, hogy az egészségi állapota ezt nem teszi lehetővé.

Zamfiroiut ettől függetlenül többször megkereste titkosrendőrség. Elsősorban a bukaresti egyetem egyik magyarországi lektoráról és egy másik, olaszországi vendégtanáráról faggatták. Az ICR igazgatója azt állítja, semmilyen megterhelőt nem mondott a Securitate tisztjeinek a külföldi oktatókról. „Mit mondtam volna, hogy az olasz tanár drága cigarettákkal kínált minket?” – fogalmazott Zamfiroiu.

Mint ismert, az ICR jelenlegi vezetőjének elődjét, Andrei Marga kolozsvári filozófust a Securitate Levéltárát Átvilágító Országos Tanács szerint 1977-ben szervezte be Nicolae Ceauşescu politikai rendőrsége Horia fedőnéven.








EZT OLVASTA MÁR?

X