Vadim Tudor kirúgta Gheorghe Funart a PRM-ből


-A A+

Két nappal a Nagy-Románia Párt (PRM) rendkívüli kongresszusa előtt kizárta az alakulatból Gheorghe Funar főtitkárt Corneliu Vadim Tudor. Azt nem tudni, hogy milyen minőségben tette ezt, ugyanis a PRM országos tanácsa másfél hónapja megvonta a bizalmat a pártelnöktől.

Lapjában, a Tricolorulban Vadim szokásos stílusában támadta Kolozsvár volt polgármesterét. Azzal gyanúsította meg, hogy Funar a „karrierista felesége” nyomására a PRM élére akar állni, és szándékában eladni a pártot Dan Voiculescu üzletembernek kétmillió euróért. „Kígyót melengettem a keblemen” – írta Vadim.

A gandul.info megkeresésére Gheorghe Funar képtelenségnek nevezte Vadim állításait. Szerinte valójában azon vesztek össze, hogy Jézus Krisztus zsidó volt-e vagy sem. Funar szerint ugyanis Jézus dák volt.

Tény, hogy a PRM szombaton rendkívüli kongresszust tart Gyulafehérváron. Ezen jelölteti magát elnöknek Gheorghe Funar is, akit a megyei szervezetek javasoltak a párt élére. „Ha Vadim is eljön a kongresszusra, akkor nem jelöltetem magam. De nem fog eljönni, mert az árnyékától is fél” – mondta Funar.








EZT OLVASTA MÁR?

X