A külhoni románok is elvennék Tőkéstől Románia Csillagát


-A A+

Tőkés László európai parlamenti képviselő román állami kitüntetésének visszavonását követelték zárónyilatkozatukban a külhoni románság képviselőinek részvételével megrendezett 11. Marosfői Nyári Egyetemen - közölte pénteken az Agerpres hírügynökség.

 

Tőkés László 2009-ben, a temesvári népfelkelés kitörésének huszadik évfordulóján megkapta a legmagasabb román állami kitüntetés, a Románia Csillaga érdemrend Lovagi Fokozatát a romániai rendszerváltozás elindításában játszott történelmi szerepéért. 

„Az nem lehetséges, hogy ezt a magyar szélsőségest, aki minden eszközzel Románia és a románság ellen harcol, Románia Csillagával tüntessék ki, ezért felkérjük az Elnöki Hivatalt, vonja vissza Tőkés Lászlótól az érdemrendet” – olvasható a székelyföldi román civil szervezetek által szervezett nyári egyetem zárónyilatkozatában.

Tőkés László azzal haragította magára a román közvéleményt, hogy az idei tusvényosi szabadegyetemen arra kérte orbán Viktor magyar kormányfőt, hogy tegyen lépéseket annak érdekében, hogy magyarország „védhatalmi státust” biztosítson Erdélynek, ahogy teszi azt Ausztria Dél-Tirol esetében.








EZT OLVASTA MÁR?

X