Román miniszter is kérte a magyar állampolgárságot


-A A+

Összesen tizenkétezer máramarosi és avasi román nyújtott be kérvényt a magyar állampolgárság megszerzésére egy erdélyi portál, a transilvaniareporter.ro riportere szerint. A kérvényezők között szerepel a volt szállításügyi miniszter, Ovidiu Silaghi és a Szatmár megyei tanács elnöke, Adrian Ștef neve is.

A nagybányai Demokrácia Központ vezetője, Hupka Félix, a román nyelvű hírportál szerint azt mondta, 2012 után az általuk is láttamozott iratcsomók egy része az Avas vidékéről érkezett, az ott lakók nagy része Angliában szeretne dolgozni, ezért kérik a magyar állampolgárságot. Ezzel szemben a máramarosiak zöme az Egyesült Államokba vagy Kanadába akar utazni, ahová a magyar állampolgároknak nincs szükségük vízumra.

A portál arról is beszámol, hogy a térségből benyújtott mintegy 30 ezer kérvény között alig harmincat utasítottak el, mert a kérvényező nem tudott magyarul. Az elutasításban az szerepel, hogy három hónap elteltével, ha időközben megtanulnak magyarul a kérvényezők, újra kérhetik az állampolgárságot, egyszerűsített eljárásban.

A portál megszólaltatott egy román nemzetiségű férfit, aki, mint elmondta, több mint négy éve próbálkozik Bukarestben a kanadai vízum megszerzésével, ám mindeddig sikertelenül. Ezért, sok más honfitársához hasonlóan úgy döntött, leadja a kérést a magyar állampolgárság megszerzésére – „ez sokkal egyszerűbb és olcsóbb is, mint a románok számára kötelező vízum megszerzése” – fogalmazott a 34 éves Dumitru Rus.

Hozzátette, az állampolgárság megszerzéséhez szükséges feltételeket egyszerű teljesíteni, hiszen „az eskü szövegét meg lehet tanulni kívülről, mint egy verset, a magyar állampolgárságú felmenőt pedig egyszerű bizonyítani, mert mindenkinek van egy nagyszülője, akit annak idején elmagyarosítottak”.  Rus azt is elmondta a hírportálnak, hogy a legnehezebb az egészben a református papot rábírni, hogy az egyház levéltári adatai között kutakodjon valakneki az ősei után.

A cikkben leírtak kapcsán megpróbáltuk elérni a nagybányai Demokrácia Központot illetve Hupka Félixet telefonon, mindeddig sikertelenül.








EZT OLVASTA MÁR?

X