Már tömegesen kérik a PSD-sek Tőkés kitüntetésének visszavonását


-A A+

Csatlakozva Corina Crețu európai parlamenti képviselő kezdeményezéséhez több szociáldemokrata párti (PSD) politikus kéri Tőkés László állami kitüntetésének visszavonását.

A PSD pénteki közleménye szerint Ilie Sârbu, Dan Nica, Ioan Rus, Ecaterina Andronescu, Alexandru Athanasiu, Ioan Mircea Pașcu, Gabriela Firea, Miron Mitrea, Șerban Valeca, Eugen Bejinariu is szeretné, hogy az államfő fossza meg a volt református püspököt az 1989-es kiállásáért kapott Románia Csillaga Érdemrendtől. Hasonlóan járt el a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) három politikusa, Gabriel Oprea, Marian Sârbu és Șerban Mihăilescu is.

A felsoroltak közül többen szintén a magas állami elismerés birtokosai, így a törvény értelmében joguk van kérni Tőkés kitüntetésének visszavonását. Korábban az államfő a törvényre hivatkozva utasította el a miniszterelnöknek ugyanezt a kérését.

Tőkés László a Népszabadságnak adott pénteki interjúban azt mondta: nem különösebben foglalkoztatja a kitüntetésének visszavonása, mert a nyolcvanas években nem a majdani állami elismerések reményében szállt szembe a diktatúrával.

A főbb román közjogi méltóságok mindegyike bírálta Tőkés Lászlót, amiért a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen azt javasolta, Magyarország vállaljon "védhatalmi" szerepet Erdély érdekében úgy, ahogy azt Ausztria tette Dél-Tirol esetében.








EZT OLVASTA MÁR?

X