Valami nagyon nincs rendben a Verespatak-törvénnyel


-A A+

Törvénytelenséget követett el a Ponta-kabinet, ha úgy fogadta el a verespataki ciános bányaprojektről szóló törvénytervezetet, hogy azt nem véleményezte pozitívan valamennyi érintett minisztérium – közölte kérdésünkre csütörtökön Cseke Attila RMDSZ-es képviselő.

A politikust azért kerestük meg, mert korábban a kormány főtitkára, majd miniszter is volt, így jól ismeri a kormány törvénykezdeményezési procedúráit. A maszol.ro annak kapcsán kérdezte, hogy az igazságügyi minisztérium korábban negatívan, a gazdasági tárca pedig – Varujan Vosganian miniszter  keddi bejelentése szerint – egyáltalán nem véleményezte a Verespatakról szóló tervezetet.

Cseke Attila tájékoztatása szerint a kormány asztalára törvénytervezeteket rendszerint valamelyik minisztérium kezdeményez, elfogadásához és a parlament elé terjesztéséhez azonban valamennyi érintett minisztérium vezetőjének aláírása szükséges. Az igazságügyi és a pénzügyi tárcának rendszerint szinte az összes tervezetet véleményeznie kell – magyarázta.

A politikus elmondta, a miniszterelnök jóváhagyásával kormányülésen megvitathatók azok a tervezetek is, amelyeket nem véleményezett még valamennyi minisztérium. „Elfogadásához azonban már valamennyi tárca hozzájárulása szükséges. Ha az igazságügyi miniszter nem írta alá a tervezetet, az törvényszegés” – fogalmazott.

Mint ismert, Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes a kormány korábbi közleményével ellentmondva csütörtökön már azt nyilatkozta, hogy a Ponta-kabinet „nem fogadta el, vagy utasította el” a tervezetet, hanem a vitát és a döntést a parlamentre bízta.

Cseke elmondta: ebben az esetben a parlamentnek egyszerűen nincs amiről tárgyalnia. „Ha igaz, amit a Dragnea mond, akkor a parlament nem is vitathat meg egy ilyen dokumentumot, mert ha a kormány nem fogadta el, akkor ez nem törvénytervezet. Véleményanyagokról nem szoktunk tárgyalni. A kormány részéről érkező törvénytervezeteket valamennyi érintett miniszternek alá kell írnia” – magyarázta.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X