Kelemen ellenzi Tőkés kitüntetésének a visszavonását


-A A+

Ellenzi Tőkés László EP-képviselő román állami kitüntetésének a visszavonását Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke.

Az RMDSZ vezetője csütörtökön az RFI román rádiónak adott interjúban hangsúlyozta, hogy senkitől nem lehet megtagadni a szólásszabadságot, amit a román alkotmány szavatol. Emlékeztetett arra, hogy az EP-képviselő a román forradalomban játszott szerepéért kapta az elismerést, és azt nem lehet visszavonni az 1989-es érdemeivel kapcsolatba sem hozható egyéb okok miatt.

Tőkés László 2009-ben kapta meg a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát, amelynek a visszavonását azt követően kezdeményezte az érdemrend több tagja, hogy az EP-képviselő júliusban Tusnádfürdőn azt kérte: Magyarország vállaljon "védhatalmi" szerepet Erdély érdekében úgy, ahogy azt Ausztria tette Dél-Tirol esetében.

Kelemen Hunor - aki maga is megkapta az elismerést - kifejtette, hogy a közgyűlésen nem tud részt venni, de levélben fordult a testülethez, s abban kifejtette álláspontját. Leszögezte, ő sem ért egyet mindig Tőkés László nyilatkozataival, de nem is kell vele egyetérteni, hanem meg kell szokni, hogy az alkotmány szavatolja a szabad véleménynyilvánításhoz való jogot. Rámutatott: ha Tőkés Lászlótól a tusnádfürdői kijelentése miatt vennék el a kitüntetést, akkor lényegében a szólásszabadsághoz való jogot kérdőjeleznék meg.

A Cotroceni Palotában csütörtökön választja meg a Románia Csillaga érdemrend közgyűlése azt a héttagú becsületbíróságot, amely dönteni fog Tőkés kitüntetésének visszavonásáról.








EZT OLVASTA MÁR?

X