Megfenyegette a Verespatak-tüntetőket a belügyminiszter


-A A+

Kemény hatósági fellépést helyezett kilátásba a belügyminiszter a Verespatakra tervezett bányanyitás elleni tüntetőkkel szemben. Radu Stroe a megyei prefektusokkal folytatott hétfői távértekezeleten azt mondta: a tiltakozó felvonulások szervezőinek meg kell érteniük, hogy be kell tartani a törvényeket, különben erőteljes hatósági fellépéssel számolhatnak.

A tárcavezető utasításai szerint az engedélyezett tiltakozásokat és a felvonulások bejelentett útvonalát is szigorúan be kell tartaniuk a tüntetőknek. Megismételte: el szeretnék kerülni a lakosság és a karhatalom közötti konfliktust, ezért a demonstrációk szervezőinek „akarva-akaratlanul, de a törvényt be kell tartani”.

A nagyvárosokban hetek óta tartó rendszeres tiltakozó felvonulások ügyét a belügyminisztérium vezetése is napirendre tűzi – ígérte Stroe.

A hétvégen Victor Ponta miniszterelnök is megszólalt ez ügyben. Mint mondta, a békés tüntetésekkel nincs gond, azonban elfogadhatatlan a tiltakozó felvonulások elfajulása.  „Míg országutakat nem zárnak le, nem sértik a magánterületeket, nincs szükség hatósági fellépésre” – mondta a kormányfő. Hozzátette: a "nyilvánvaló provokációk" ellenére komolyabb konfliktus eddig sem történt, azonban a hatóságok keményen lépnek majd fel, ha a tüntetők a rendfenntartókat bántalmazzák, akadályozzák egy-egy település mindennapjait.

A belügyminiszter és a kormányfő azt követően nyilatkozott, hogy néhány napja Bukarestben a verespataki bányaterv ellen tüntetők egy csoportja feltartóztatta és lökdöste Daniel Barbu kulturális minisztert, illetve kövekkel dobálták meg gépkocsiját. A politikus csak a csendőrség közbelépése után tudott elhajtani a tiltakozók gyűrűjéből.

A ciántechnológiás bányaterv elleni tiltakozások szeptember elején indultak, azt követően, hogy a kormány ismertette a verespataki bánya nyitásának feltételeit tartalmazó törvénytervezetét, amely jelenleg parlamenti vitára vár.








EZT OLVASTA MÁR?

X