Mikó-ügy: Eckstein „feljelentette magát” az ügyészségen


-A A+

„Feljelentette magát" a Mikó-ügyben szerdán Eckstein-Kovács Péter a bukaresti korrupcióellenes ügyészségen (DNA).eck

Az RMDSZ jogász-politikusa a maszol.ro-nak elmondta: azért fordult a vádhatósághoz, mert a sepsiszentgyörgyi református kollégium perében olyan személyeket ítéltek börtönre, akik az általa kezdeményezett törvényintézkedést hajtották végre. „Emellett a visszaszolgáltatás törvényessége is megkérdőjeleztetett" – magyarázta.

Eckstein tette a Mikót a listára

Eckstein arra utalt, hogy kisebbségügyi miniszterként maga volt az, aki 2000-ben összeállította a kisebbségi közösségektől elvett ingatlanok listáját. Ez a dokumentum egy visszaszolgáltatást szabályozó sürgősségi kormányrendelet melléklete volt.

„Az eredeti listát a 83/1999-es sürgősségi kormányrendelet szabályozta ideiglenesen. Az akkori kisebbségügyi minisztert, aki történetesen én voltam, azzal bízták meg, hogy az 1999-es listát egészítse ki. Hetven ingatlanból álló listát állítottam össze, figyelembe véve, hogy melyik felekezet milyen épületeket igényelt vissza. A dokumentumba a Székely Mikó Kollégium is bekerült, miután figyelmesen megállapítottam, hogy a református egyház tulajdona" – mondta lapunknak Eckstein.

Tájékoztatása szerint szerdán benyújtott beadványában arra kérte a korrupcióellenes ügyészeket, nézzenek utána: törvényes volt-e a visszaszolgáltatás a kiegészített lista alapján, vagy sem. „Ha nem, nekem is ott a helyem Markó Attiláék mellett" – jelentette ki az RMDSZ volt szenátora.

Ez volt a "meglepetésakció"

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere Kató Béla református püspök-helyettessel tartott keddi sajtótájékoztatóján arról beszélt: az Igazság Napja nevű szeptember elsejei tiltakozó megmozdulás előtti napokban lesz néhány akció, amely a román sajtó figyelmét is a Mikó-ügy fele irányítja.

Az elöljáró közölte: szerdán Bukarestben lesz hasonló figyelemfelkeltő akció. A polgármester a sajtótájékoztatón nem kívánt részleteket elárulni a beharangozott eseményről, ám vélhetően Eckstein-Kovács Péter lépésére utalt. Az RMDSZ-es politikus DNA-nál tett látogatásáról szerdán a hírtelevíziók részletesen beszámoltak.

A beadvány szövege

Az alábbiakban közöljük Eckstein-Kovács Péter beadványának magyar fordítását:

Alulírott ECKSTEIN-KOVÁCS PÉTER, személyi számom ..., Kolozsvár, ... alatti lakos, a következő

megkereséssel

fordulok önökhöz a Sepsiszentgyörgyi „Székely Mikó" Kollégium Református Egyháznak való visszaszolgáltatásának tárgyában.

eck21999-2000 közt kisebbségvédelmi miniszterként tevékenykedtem, Románia Kormányának tagjaként. A jelzett időszakban az 1999 évi 83. sz. Sürgősségi Kormányrendelet jelentette a törvényes keretet, ami a törvénytelenül állami tulajdonba került nemzeti kisebbségi közösségek ingatlanvagyonánank visszaszolgáltatását szabályozta. A jogszabály részeként egy melléklet is el lett fogadva, amelyik nevesítette azokat az ingatlanokat, amelyek a törvény által felállított Különleges Visszaszolgáltatási Bizottság határozata alapján visszakerülnek eredeti tulajdonosukhoz.

Az 1999. évi 83 sz. Sürgősségi Kormányrendelet előírásai alapján egy olyan kormányhatározatot kezdeményeztem, amelyik 74 ingatlannal kiegészítette, két, 1-37-ig számozott mellékletben, az eredeti listát. A tervezetet Románia Kormánya a 2000. évi 1.334 sz. határozatával elfogadta, amelyik a Hivatalos Közlöny 2000. december 27. számában, 698 sz. alatt meg is jelent.

A Kormányhatározat mellékletének 31. helyén a „Mikó Kollégium" szerepel, Sepsiszentgyörgy, Iskola u.1 sz. alatti megjelöléssel, amelyik a Sepsiszentgyörgy, 71. sz. telekkönyv 217/1 és 217/2 helyrajzi számmal volt azonosítva.

A kormányhatározatban foglaltakat a Rendkívüli Visszaszolgáltatási Bizottság léptette érvénybe, melynek nyomán a tulajdonjog visszaszállt eredeti tulajdonosára, a Református Egyházra.

Feljelentés alapján a Korrupcióellenes Ügyészség vizsgálatot indított a visszaszolgáltatás törvényességét illetően, amelynek eredményeként a Különleges Visszaszolgáltatási Bizottság tagjait bíróság elé küldték. Ügyük tárgyalása folyamatban van.

Jogos a kérdés: miért vádolják hivatali hatalommal való visszaéléssel azokat, akik egy jogszabályt életbe léptettek, míg a jogszabály kezdeményezője ellen, jelen esetben alulírott ellen nem indult bűnvádi eljárás.

Személy szerint meg vagyok győződve, hogy minden törvényes előírást tiszteletben tartottam, amikor a „Székely Mikó" Kollégiumot besoroltam, a Református Egyházon keresztül, a nemzeti kisebbségi közösségeknek visszaszolgáltatandó ingatlanok listájára.

Tisztázandó, hogy van-e büntetőjogi felelősségem, egykori megbízott miniszteri tisztségemben, a sepsiszentgyörgyi „Székely Mikó" Kollégium eredeti tulajdonosnak való visszaszolgáltatása kapcsán. Kérem egy kivizsgálás megejtését.

Tisztelettel:
Eckstein-Kovács Péter

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X