Toró szerint az EMNP nem ellenfél, hanem szövetséges akar lenni


-A A+

Az Erdélyi Magyar Néppárt továbbra is koalíció létrehozását javasolja a 2014-es európai parlamenti választásokra – jelentette ki Toró T. Tibor a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában. Az EMNP elnökét a párt csütörtöki közleménye idézte.

„El kell kezdeni a beszélgetést, hogy miként hozzuk létre ezt a koalíciót. Ráadásul a választási törvény nem ír elő megemelt küszöböt a pártkoalícióknak; ugyanúgy 5 százalék szükséges, mint a pártoknak, tehát technikai akadálya nincs annak, hogy mi összefogjunk, legfeljebb egyeseknek a különutassága lehet az akadálya, mi pedig nem akarunk különutasok lenni” – fogalmazott Toró T. Tibor.

Kelemen Hunor korábban többször kifejtette, az RMDSZ nem gondolkozik koalícióban az európai választásokon. Legutóbb szerdán, egy Maksán szervezett sajtóbeszélgetésen mondta azt, hogy RMDSZ-listát ajánlanak a választóknak. A Szövetségi Képviselők Tanácsának legutóbbi ülésén is nyomatékosította: az RMDSZ-nek önállóan kell indulnia az európai parlamenti választásokon, és nem szabad engednie más magyar szervezetek zsarolásának. "Akik azzal zsarolnak bennünket, hogy ha nem adjuk fel az identitásunkat, nem kötünk koalíciót, akkor ők elindulnak és kiütnek bennünket az európai parlamentből, azokat nem tudjuk partnernek tekinteni" – jelentette ki Tőkés Lászlóra utalva.

A Néppárt elnöke szerint az erős brüsszeli képviselet egyik feltétele, hogy a pártok összefognak. Ha az RMDSZ nem kíván erdélyi magyar konszenzust teremteni és külön indul az európai parlamenti választásokon, akkor számolnia kell azzal, hogy nem éri el a bejutáshoz szükséges 5 százalékot. Ha viszont koalíció jön létre az összes erdélyi magyar párt részvételével, akkor van esélyünk ismét három képviselői mandátumot szerezni Brüsszelben. „Ezt azonban csak együtt tudjuk megvalósítani” – fejtette ki Toró.

A műsorvezető kérdésére válaszolva elmondta, szerinte Kelemen Hunor RMDSZ-elnök azért kerüli a találkozást a Néppárttal, mert ebben az alakulatban látja igazából a politikai ellenfelet, holott a Néppárt nem ellenfél, hanem szövetséges kíván lenni.

Toró T. Tibor azt mondta: optimista az összefogás tekintetében, mivel az október 27-én lezajlott Székelyek Nagy Menetelése azt bizonyította, hogy az összes magyar pártnak, civil szervezetnek és történelmi egyháznak sikerült egy közös cél érdekében együttműködnie és akcióegységet kialakítania egy jó cél érdekében.

 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X