Kelemen Hunor: az RMDSZ nem utasítja vissza a párbeszédet


-A A+

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem utasítja vissza a párbeszédet az új román kormány megalakításáról, de eddig nem keresték meg a szervezetet - nyilatkozta Kelemen Hunor, a szövetség elnöke szerda reggel az MTI-nek.

Közlése szerint az RMDSZ három nagy kérdéscsomaggal ülne a tárgyalóasztalhoz. A kisebbségi jogok területén, a gazdasági és szociális ügyek területén, valamint az infrastrukturális beruházások területén próbálná érvényesíteni céljait. "Az erdélyi magyar közösség érdekeinek képviselete lesz a legfontosabb a tárgyalásokon, de részleteket nem szoktunk a sajtón keresztül megüzenni" - jelentette ki az MTI-nek Kelemen Hunor.

Arra a kérdésre, hogy lemond-e az RMDSZ a kormányra lépés fejében a székelyföldi területi autonómia törvénytervezetének a benyújtásáról, Kelemen Hunor kijelentette: "a jogokat nem írja fölül az, hogy a szövetség ellenzékben vagy kormányon politizál". Hozzátette, az eddigi tapasztalatok alapján sem ellenzékben, sem kormányon nem adott az a 45 százaléknyi parlamenti szavazat, amit az RMDSZ öt százaléka mellé kell tenni ahhoz, hogy a törvényt elfogadják.

"A kulturális autonómiával is évek óta küszködünk. Kormányon voltunk, amikor beterjesztettük, és nem tudunk többséget szervezni melléje, mert a román pártok, hol ezért, hol azért kifaroltak mögüle. Most sincs sokkal jobb helyzet. Annyi talán változott, hogy ma már nem olyan hisztérikusan folytatnak le egy vitát, amikor ilyen típusú kérdésekről van szó" - nyilatkozta Kelemen Hunor.

Kelemen Hunor biztosnak mondta, hogy az RMDSZ kisparlamentjének (Szövetségi Képviselők Tanácsa - SZKT) szombatra összehívott ülésén nem születik döntés egy esetleges koalíciós megállapodásról. "Az SZKT mandátumot adhat a tárgyalásokra, s majd később megerősítheti vagy elvetheti a tárgyalások eredményeit" - jelentette ki az elnök.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X