Ponta: hétfőn 15 órakor szerződnénk az RMDSZ-szel


-A A+

Hétfő délután ír alá megállapodást a Szociáldemokrata Párt (PSD) és az RMDSZ a közös kormányzásról, ha addig a feleknek sikerül egyezségre jutniuk. Ugyanaznap a szociáldemokraták hasonló megállapodást kötnek a kisebbségek parlamenti frakciójával – idézte csütörtök este a Mediafax Victor Ponta kormányfő nyilatkozatát.

A PSD elnöke még a koalíciós szerződések aláírásának pontos időpontját is megjelölte. E szerint az RMDSZ-szel hétfőn 15 órakor, a kisebbségekkel 15.30-kor állapodnak meg. A miniszterelnök ugyanaznap 17 órakor készül a parlament elé terjeszteni új kormányának programját és összetételét.

A PSD politikusainak korábbi nyilatkozatai szerint az RMDSZ két miniszteri tisztséget és egy kormányfőhelyettesi posztot kapna a harmadik Ponta-kabinetben. A román sajtó tudni véli, hogy a művelődési és a környezetvédelmi tárcáról van szó.

Kelemen Hunor szövetségi elnök korábban az MTI-nek nyilatkozva biztosnak mondta, hogy az RMDSZ kisparlamentjének (Szövetségi Képviselők Tanácsa - SZKT) szombatra összehívott ülésén nem születik döntés egy esetleges koalíciós megállapodásról. "Az SZKT mandátumot adhat a tárgyalásokra, s majd később megerősítheti vagy elvetheti a tárgyalások eredményeit" - jelentette ki az elnök. A kérdést pénteken a Területi Küldöttek Konzultatív Tanácsa is megvitatja.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X