Nemzetbiztonsági ügy lesz Rogozin „provokációjából”


-A A+

Victor Ponta kormányfő a Legfelső Védelmi Tanács összehívását kezdeményezte kedden az ukrajnai válság fejleményeire és egyes orosz tisztségviselők Romániával szembeni "provokációira" hivatkozva.

A román sajtó tudatos provokációként értékelte, hogy az Európai Unióból kitiltott Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes a román légtéren keresztül akart szombaton Moldova oroszbarát szakadár területéről Moszkvába utazni, amikor pedig gépe belépését Románia megtagadta, azzal fenyegetőzött, hogy legközelebb egy hadászati bombázóval érkezik.

Borbély: indokolt a védelmi tanács összehívása. Indokoltnak nevezte kedden a maszol.ro-nak Borbély László, a képviselőház külügyi bizottságának RMDSZ-es elnöke a Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) összehívását. Szerinte a testület tanácskozása nem csak az orosz politikusok fenyegetőzései miatt, hanem a krími válság egész Kelet-Ukrajnára történő kiterjedése miatt is indokolt. „Aggasztó, ami most a határainknál, Ukrajnában történik” – mondta a képviselő.

"A törvénytelen népszavazások láttán, az ukrán alkotmány és a nemzetközi jog megsértésének folytatódása közepette, továbbá orosz hivatalos személyek Románia elleni provokációival szembesülve Romániának hivatalos és egységes álláspontot kell képviselnie, amely csak egy alapos elemzés és döntés eredményeként alakítható ki" - indokolta a Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) összehívását a kormányfő.

Romániában hetek óta belpolitikai vita dúl a CSAT-t elnöklő Traian Băsescu államfő és a miniszterelnök között arról, hogy az ukrajnai helyzet indokolttá teszi-e a nemzetbiztonsági tanácsként működő testület rendkívüli ülését. Băsescu úgy értékelte: egy ilyen lépés rossz üzenet lenne, olyan körülmények között, amikor Románia nincs veszélyben, és más NATO-tagállamok sem tettek ilyen lépést.

A CSAT azonban nemcsak az államfő kezdeményezésére, hanem tagjainak legalább egy harmadának kérésére is összehívható: erre hivatkozva jelentette be Ponta, hogy a nemzetbiztonsági testületben résztvevő miniszterek kezdeményezték a védelmi tanács összehívását.

Titus Corlățean külügyminiszter hétfőn úgy nyilatkozott: Rogozin repülőgépe Moszkvából Moldova felé tartva törvénytelenül haladt át a román légtéren. Elmondása szerint a pilóta - a rádiókapcsolat állítólagos kihagyásaira hivatkozva - nem válaszolt egyértelműen a román légi irányítás kérdésére, hogy van-e a fedélzeten az uniós szankciók által érintett személy. Ezzel magyarázható, hogy Románia csak a visszatéréskor zárta le légterét Rogozin gépe előtt.

Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő válaszlépések kidolgozására adott utasítást, amiért a múlt pénteken a moldovai hatóságok egy időre visszatartották a Dmitrij Rogozin miniszterelnök-helyettest és kíséretét szállító repülőgépet. Rogozin Romániával szemben is kemény válaszlépéseket helyezett kilátásba a történtek után.








EZT OLVASTA MÁR?

X