Borbély: indokolt a védelmi tanács összehívása


-A A+

Indokoltnak nevezte kedden a maszol.ro-nak Borbély László, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke a Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) összehívását. A nemzetbiztonságért felelős testület összehívását Victor Ponta kormányfő kezdeményezte egyes orosz tisztségviselők Romániával szembeni "provokációira" hivatkozva.

„Ha már létezik ez a testület, rég össze kellett volna hívni. Az államfő kezdeményezésére korábban akkor is ülésezett a CSAT, amikor nem lett volna szükség erre. Most indokolt lenne, az összehívása pedig a Traian Băsescu és a kormányfő közötti viták miatt húzódott el” – mondta Borbély László.

A külügyi bizottság elnöke szerint a CSAT összehívása nem csak az orosz politikusok fenyegetőzései miatt, hanem a krími válság egész Kelet-Ukrajnára történő kiterjedése miatt is indokolt. „Aggasztó, ami most a határainknál, Ukrajnában történik” – mondta a képviselő.

Borbély Dmitrij Rogozin orosz kormányfőhelyettes fenyegetőzéseiről azt mondta: beleillenek Oroszország eddigi stratégiájába. „Vagyis az erőpozícióból történő politizálásba. Úgy látom, hogy sajnos ezzel a stratégiával Moszkva nem akar felhagyni, bárhogy is próbálják bizonygatni, hogy ők tárgyalni akarnak” – jelentette ki.

Az RMDSZ-es politikus ilyen értelemben fontosnak nevezte Joe Biden amerikai alelnök jövő heti bukaresti látogatását. Emlékeztetett arra, hogy amikor márciusban a NATO európai parancsnokságán járt, bukaresti képviselőtársaival együtt arra kérte a katonai szervezet amerikai vezetőit: jó lenne, ha az Egyesült Államok éreztetné azt, hogy Románia geopolitikailag fontos ország.

Borbély közölte azt is, hogy a külügyi bizottság elnökeként folyamatosan tartja a kapcsolatot Titus Corlățean külügyminiszterrel. Tájékoztatása szerint meg is hívták a tárcavezetőt a testület következő ülésére, amelyet május 27-én tartanak. 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X