Az európai parlamenti választások eredményeit többféleképpen értékelték már, abban a legtöbben azonban egyetértenek, hogy aggasztó a szélsőjobboldali pártok előretörése. A Kolozsváron előadást tartó és román nyelven megjelent könyvét bemutató Tamás Gáspár Miklós filozófust a választások magyarországi és romániai vetületeiről kérdeztük.

Hogyan értékeli a választási eredményeket, a szélsőjobb megerősödését?

Az európai országok aktív kisebbsége egy hatalmas sikolyt intézett az elitekhez, ez volt a tiltakozás egyetlen módja – nem gondolom azt, hogy Európában hirtelen többmillió fasiszta lett. Van talán két-hárommillió, és az is sok, de nem azért erősödött meg a szélsőjobboldal. Románia talán az egyetlen ország ma Európában, ahol nincs erős szélsőjobboldali párt. Itt az ilyen erők befolyása a kilencvenes évekre esett, itt már világossá vált mindenki számára, hogy ez zsákutca.

Nem történt ugyanez Magyarországon is meg? Létezett ott is egy MIÉP.

Az nem volt igazából szélsőjobboldali párt, az a hagyományos magyar nacionalizmus egy árnyalata volt, nem igazán újdonság. Szemben a Jobbikkal, amely kétségkívül a modern európai szélsőjobbhoz, a posztfasiszta mozgalmakhoz tartozik, nem a hagyományos magyar szélsőjobboldalhoz tekintettel arra, hogy a nyilasoknak például volt egy komoly proletár-komponensük, míg a Jobbik tipikusan a középosztály, méghozzá a fiatal középosztály pártja.

Ez biztos? Az európai szélsőségek is elutasítják a Jobbikot.

Ezek taktikai kérdések, tekintettel arra, hogy Nyugat-Európában a szélsőjobboldali pártok sem azonosulhatnak nyíltan az antiszemitizmussal, nem teszik meg tehát azt a szívességet, hogy emiatt franciaországi szavazókat veszítsenek el. Ha a híveiket megkérdezzük, nyilván nem szeretik a zsidókat, de ez nem áll a pártok politikájának középpontjában – ők igazából antiiszlamisták és Kelet-Európa ellenesek.

Mi annak az oka, hogy míg a civil mozgalmak terén hódít a szélsőjobb Erdélyben, a Jobbik nem könyvelhetett el sikert az április 6-i magyarországi választásokon?

Erdélyben van befolyása a hagyományos magyar nacionalizmusnak, beleértve ennek az extrém változatait, de a Jobbik nem nacionalista, hanem etnicista párt, amely számára a magyar állampolgárság és a magyar kulturális és politikai nemzetben viselt tagság nem számít. A magyar szélsőjobboldal igazából „eloláhosodott kozmopolitáknak” tekinti az erdélyieket, ezért ami valóban rokonszenvet ébreszthet, az a klasszikus magyar nacionalizmus. Ennek van elkötelezettsége az erdélyiek iránt, így értem a Fidesz iránti elkötelezettséget – az a szalon-irredentizmus, ami budapesti konzervatív körökben uralkodik, megfelel a tradíciónak 1918 óta. Az erdélyi magyarok helyzetét az nem is fogja megjavítani, hogyha a Jobbik sikerrel vágja kupán Magyarországon a zsidókat meg a cigányokat, ez irreleváns Erdélyben.

Első hallásra furcsán hangzik az „eloláhosodott kozmopolita”, valóban ezt gondolnák?

Nyomtatásban nyilván nem fog ilyent találni, de Magyarországon az erdélyi magyarokkal szembeni ellenszenv széleskörű és mély a lakosság körében. Az a specifikum, ami Vajdaságban vagy Erdélyben kialakult, a magyarság másik árnyalata, a legcsekélyebb rokonszenvező érdeklődést sem kelti a szélsőjobboldalban, számukra az egy szimbolikus dolog, hogy a Fogarasi havasokig visszaállítsák a szent országot. Azt képzelik, hogy az erdélyi magyarok reggeltől estig Bocskaiban és taplósapkában rohangálnak a Hargitán, amikor pedig a realitással találkoznak, kénytelen azzal szembesülni, hogy más preferenciák, hatások érik az itteni magyarokat.