Függőben van a Maros megyei magyar prefektus ügye


-A A+

Bár már jelölt is volna Nagy András volt szászrégeni polgármester személyében, a Szociáldemokrata Párt (PSD) még nem bólintott rá egy magyar prefektus kinevezésére Maros megyében – tudtuk meg kedden Borbély Lászlótól.

Az RMDSZ politikai alelnökét a koalíciós pártok vezetőinek hétfői tanácskozásáról kérdeztük. Borbély elmondta, az RMDSZ kitart a magyar prefektus kinevezése mellett, és erről a jövő héten folytatják a tárgyalásokat a koalícióban. „Ez a kérdés még függőben van” – tette hozzá a politikus.

Borbély beszámolója szerint időközben újabb két RMDSZ által javasolt államtitkár kinevezése is megtörtént: Nagy Zoltán a környezetvédelmi ügynökség élére, Horváth Levente-Ákos a munkaügyi minisztériumhoz került. Így már az RMDSZ államtitkár-jelöltjei közül csak Vass Levente kinevezése várat magára.

A Maros megyei prefektuson kívül csak a Bihar megyei alprefektust nem nevezték még ki, a múlt hét végén elfoglalhatta hivatalát Petres Sándor Hargita megyei és Szilágyi Róbert Szilágy megyei alprefektus is. „Biharban is van jelöltünk, de még le kell tennie a köztisztviselői vizsgát” – magyarázta a képviselő.

Borbély László elmondta, az RMDSZ a következő hetekben az állami érdekeltségű nagyvállalatok vezetőségébe is küldhet majd várhatóan tisztségviselőket. „Erről is fogunk tárgyalni jövő héten” – tette hozzá.

Diaconut nem tolerálják

A politikai alelnöktől megtudtuk azt is, hogy a hétfői koalíciós egyeztetésen az RMDSZ sérelmezte Bogdan Diaconu PSD-s képviselő magatartását. Mint ismert, a román politikus hétfőn újabb magyarellenes törvénytervezettel állt a nyilvánosság elé.

„A koalíciós partnernek elmondtuk, hogy ezt többé nem tolerálhatjuk. Megígérték, hogy beszélnek Diaconu fejével. Elmagyarázzák neki, hogy egy koalícióban ezt nem lehet művelni” – nyilatkozta a maszol.ro-nak Borbély László.








EZT OLVASTA MÁR?

X