Bejöhetnek a NATO harci repülőgépei Romániába


-A A+

Románia engedélyezi a NATO tagországok harci repülőgépeinek állomásozását az ország területén - jelentette be Traian Băsescu államfő a Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) szerdai ülése után.

A döntés nemcsak a román légtérben felváltva járőrszolgálatot teljesítő külföldi repülőgépekre vonatkozik, hanem az ezeket kiszolgáló személyzetre: az elnök szerint kétszáz külföldi katona és hadmérnök érkezhet az országba.

A nemzetbiztonsági testületként működő tanácsot azért hívták össze, hogy hivatalos döntést hozzon a szeptember 4-5-ei walesi NATO-csúcstalálkozón képviselendő román álláspontról, amelyet több mint két hónapos egyeztetés előzött meg a bukaresti elnöki hivatal, a védelmi és külügyminisztérium között.

A CSAT azt is elfogadta, hogy Románia koordináló szerepet vállaljon az Ukrajnának nyújtandó, kibernetikai támadások elleni védelmet szolgáló támogatási alap kezelésében. Ez az Ukrajnával kapcsolatos négy NATO-program egyike - jegyezte meg az elnök. Románia a szövetség teljes keleti határának megerősítését sürgeti, tehát nem csak csak az északkeleti határszakaszét - mondta Băsescu. Ez azt jelenti, hogy Románia szeretne a NATO állandó riasztási és gyorsreagálási rendszerének részévé válni - tette hozzá.

Utalt arra, hogy a NATO az Oroszországgal kötött partnerségi szerződésben azt vállalta, hogy nem telepít állandó katonai támaszpontokat a szövetség keleti határára. Băsescu szerint elemezni kell, hogy ragaszkodik-e a NATO ehhez a partnerséghez, amikor Oroszország felrúgja a nemzetközi szerződéseket és nem tartja tiszteletben az európai határokat.








EZT OLVASTA MÁR?

X