November 12-ére halasztották a Mikó-per tárgyalását


-A A+

A ploiești-i táblabíróság kedden november 12-ére halasztotta a Mikó-per tárgyalását – tudtuk meg az egyik vádlott, Markó Attila képviselő ügyvédjétől.

A halasztás oka az volt, hogy a bírák hiányosnak ítélték meg a periratot. Ezért felkérték a brassói táblabíróságot és a buzăui bíróságot, küldjék át azt a döntést, miszerint a pernek a pénzügyminisztérium is részese. "Ha ezek az iratok megérkeznek, akkor valóban elkezdődhet az érdemi tárgyalás" - magyarázta a maszol.ro-nak Eugen Iordăchescu. 

Felvetésünkre az ügyvéd nem zárta ki, hogy a november 12-i tárgyalás után már jogerős ítélet szülessen az ügyben. "Ha nem is pont a tárgyalás napján, de azt azt követő napon lezárulhat ez a per" – magyarázta. Közölte azt is, hogy a bíráknak kedden meg kellett volna állapítaniuk az egyik vádlott, Marosán Tamás elleni vádak elévülését, de értelemszerűen ez sem történt meg.

"Nemrég ért véget a Mikó-per újabb tárgyalása. Megjelent az ingatlant felértékelő szakértő, akinek a vallomásától függetlenül sincs szó semmilyen bűncselekményről. De arra mindenképp jó volt, hogy újra meggyőződjünk: a vádirat már eleve pontatlanságok, feltételezések, szubjektív értékelések halmaza. Ilyesmire bűnösséget megállapítani - önmagában bűn" - írta a döntés után a Facebook- oldalára Markó Attila. 

Mint ismert, a buzăui bíróság alapfokon azt állapította meg, hogy jogtalanul szolgáltatták vissza a Székely Mikó Kollégium épületét az Erdélyi Református Egyházkerületnek, ezért alapfokon három év letöltendő börtönbüntetést szabott ki Markó Attilára és Marosán Tamásra, míg Silviu Clim, az igazságügy minisztérium volt jogtanácsosa három év felfüggesztettet kapott. A vádlottak fellebbeztek, így a ploieşti-i táblabíróságnak kell meghoznia a végső ítéletet. Időközben az egyik vádlott, Marosán Tamás ellen indított büntetőjogi eljárás elévült.

Cikkünk frissül








EZT OLVASTA MÁR?

X