December elseje megünneplésről vitáznak Sepsiszentgyörgyön


-A A+

Kiújult a vita Sepsiszentgyörgyön a december elsejei román nemzeti ünnepről. A prefektus tiszteletlenséggel vádolta meg a polgármestert. Erre Antal Árpádon kívül az MPP is reagált.

Ha elvárják, hogy tiszteljük a román nemzeti ünnepet, akkor az államnak be kellene tartania az 1918. december 1-i, gyulafehérvári nyilatkozatba foglaltakat – mutatott rá kedden Kulcsár Terza József. A Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei elnöke aznap levélben fordult Marius Popică prefektushoz, aki ugyancsak nyílt levélben szólította fel Antal Árpád polgármestert, hogy tisztelje a román állam „születésnapját”, 1918. december 1-ét.

A háromszéki kormánymegbízott levelében kifejti: csalódott a sepsiszentgyörgyi polgármesterben, amiért azt szorgalmazta, hogy Románia nemzeti ünnepe ne december 1-én, hanem az 1989-es forradalomhoz köthető december 22-én legyen.

A prefektus felsorolja azokat a szabadság jogokat, amelyek szerinte az 1918. december 1-i egyesülés révén létrejött román állam biztosít állampolgárainak. Marius Popică szerint ide sorolható az, hogy az állam diszkrimináció nélkül biztosítja a demokratikus választásokat, így vehetett részt Antal Árpád is az önkormányzati választásokon. A prefektus továbbá a román állam által biztosított sajtószabadságnak tulajdonítja, hogy ebben a témában a sajtón keresztül üzengetnek egymásnak.

Marius Popică nyílt levelében így fogalmaz: „Mint ahogy egy anya elvárja gyerekétől a tiszteletet, az állam is elvárja, hogy tiszteljük a törvényeit, a szimbólumait, a hagyományait és a születésnapját. Olyan sok ez?”.

Antal: a prefektus saját csapdájába esett

Válaszul Antal Árpád polgármester kifejtette: a prefektus állításaival saját csapdájába esett, hiszen az általa felsorolt szabadság jogokat nem 1918. december 1-je szavatolja, hanem 1989. december 22-e. A sepsiszentgyörgyi elöljáró szerint az állammal szembeni tiszteletet jelenti az, hogy betartja a törvényeket és befizeti az adókat.

Az ügy kapcsán az MPP háromszéki elnöke Kulcsár Terza József is levelet intézett a prefektusnak. Ebben kifejti: „egyetértünk abban, hogy szükséges a kölcsönös tisztelet, de úgy véljük, ehhez be kell tartani a modern román állam megalakulásának dokumentumát”. A polgári párti politikus leveléhez csatolta az 1918 december 1-i, gyulafehérvári nyilatkozatot, amelynek tanulmányozását ajánlotta a háromszéki prefektusnak.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X