Ismét utcára vonultak Victor Ponta ellen a nagyvárosokban


-A A+

A szavazásukban akadályoztatott külföldön élő romániaiakkal szolidarizáló tüntetések kezdődtek péntek este az ország számos nagyvárosában, Kolozsvártól Temesvárig, Bukaresttől Bákóig és Temesvárig.

Az összes deomonstrációt Facebookon hirdették meg, az utcán vonuló emberek haragja pedig a versenyben maradt egyik államfőjelölt, Victor Ponta kormányfő ellen irányul. Ismét elhangzott a múlt szombatról ismerős „Klaus, Klaus, nem kell nekünk Mickey Mouse!” skandálás is.

Kolozsváron az újságírók becslése szerint mintegy tízezres tömeg gyűlt össze a Mátyás-szobor előtt. Itt felolvasták a tüntetőknek a hétpontos Kolozsvári Nyilatkozatot, amely többek között a jogállamiság tiszteletben tartását, az igazságszolgáltatás függetlenségének biztosítását követeli.

A tüntetések közvetlen előzménye, hogy Teodor Meleșcanu pénteken bejelentette: nem nyitnak újabb szavazókörzeteket külföldön, annak ellenére, hogy a Központi Választási Iroda szerint ennek nincs törvényes akadálya. A demonstrálók szerint ez egyértelmű jele annak, hogy a kormány tudatosan akadályozza a külföldön élő romániaiak szavazását.

A kolozsvári tüntetésről később képes helyszíni tudósítással jelentkezünk.








EZT OLVASTA MÁR?

X