A román külügy is kiakadt a Chanel 4 dokumentfilmje miatt


-A A+

A brit Channel 4 televízió bevándorlókról szóló dokumentumfilm-sorozatát kifogásoló levelet küldött Bogdan Aurescu román külügyminiszter brit kollégájának, Philip Hammondnak - közölte hétfőn a román külügyminisztérium.

A brit csatorna múlt héten vetítette a "Jönnek a románok" című sorozat első részét, amely néhány, a szigetországba érkezett, ott munkát kereső román állampolgár életéről szól. A film készítői azt is bemutatták, hogy milyen életkörülmények közül indultak Romániából szerencsét próbálni a film többnyire roma nemzetiségű szereplői.

https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=Yb1AkaKJL08

Aurescu szerint a film igazságtalanul lejáratja a Nagy-Britanniában élő román közösséget, és ugyanazokat az általánosításokat, negatív előítéleteket terjeszti, amelyekkel egy évvel ezelőtt, a munkaerőpiac megnyitása idején riogatta a sajtó a briteket. "A Nagy Britanniában élő román közösség tagjainak jelentős része jól beilleszkedett, és szaktudásával különböző területeken - egészségügy, művészet, számítástechnika, kereskedelem - hozzájárul a brit társadalom jólétének biztosításához" - írta levelében a román külügyminiszter.ú

A 153 éves brit-román diplomáciai kapcsolatokra és a két ország stratégiai partnerségére hivatkozva Aurescu azt kérte brit kollégájától, fogjanak össze annak érdekében, hogy "véget érjen a román közösség elleni igazságtalan és indokolatlan sajtókampány". A Channel 4 dokumentumfilm-sorozatával kapcsolatban korábban Románia londoni nagykövete, több román parlamenti képviselő és Victor Ponta miniszterelnök is nyilvánosan kifejezte nemtetszését, vasárnap pedig több tucatnyi román tüntetett a televízió székháza előtt.

Romániában azonban nem mindenki osztja azt a véleményt, hogy a Channel 4 dokumentumfilmje "igazságtalan", és ez ellen a hatóságoknak kell fellépniük. Az Adevarul című lap egyik cikkírója "Je suis Channel 4" című írásában kínosnak minősítette a román diplomácia megszólalását és a sajtószabadság megkérdőjelezését alig néhány héttel a Charlie Hebdo szatirikus lap szerkesztősége elleni párizsi terrortámadás és az azt követő szolidaritási kampány után.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X