Az alkotmánybíróságra kerülhet Dan Șova letartóztatásának ügye


-A A+

Alkotmányos jellegű konfliktus alakult ki két állami intézmény között azáltal, hogy a szenátus megtagadta szerdán a korrupcióval gyanúsított Dan Șova volt miniszter előzetes letartóztatását.

Erről a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetője értesítette levélben csütörtökön a Legfelső Bírói Tanácsot (CSM). Laura Codruța Kövesi arra kéri a testületet, hogy forduljon az alkotmánybírósághoz ebben az ügyben.

A legfőbb ügyész a levelében két jogi visszáságra is felhívja a figyelmet. Az egyik az, hogy szerdán a szenátus nem adott egyértelmű választ az ügyészség kérését továbbító igazságügyi minisztériumnak arra, hogy Dan Șova letartóztatható-e vagy sem. A felsőház a házszabály 173. cikkelyére hivatkozva csupán azt közölte: nem gyűlt össze a szenátor letartóztatásának jóváhagyásához szükséges számú szavazatszám. Vagyis a felsőház nem fogadott el határozatot az ügyészség kéréséről. Ezzel Kövesi szerint a szenátus voltaképpen megtagadta a választ.

A főügyész ugyanakkor emlékeztet az alkotmánybíróság 2008-as határozatára, amely szerint a volt miniszterek letartóztatására vonatkozó ügyészségi kérésékről a parlament két házában a jelenlévők egyszerű többségével döntenek. Ezzel szemben Dan Șova esetében a szenátus egy alkotmányellenes házszabály-paragrafusra hivatkozva nem az ülésen jelenlévő honatyák, hanem a felsőház tagjainak létszáma alapján számolta ki a kvórumot. Vagyis voltaképpen elegendő számú támogató szavazat volt a politikus letartóztatásának jóváhagyásához.

A hatalmi ágak szétválasztásának tiszteletben tartását kérte a parlamenttől a Legfelső Bírói Tanács (CSM), amely csütörtöki állásfoglalásában úgy értékelte: a törvényhozás több esetben hátráltatta vagy meg is akadályozta az igazságszolgáltatást. A CSM arra reagált, hogy a szenátus szerdán nem járult hozzá, hogy előzetes letartóztatásba helyezzék Dan Sova szociáldemokrata szenátort. Korábban Varujan Vosganian liberális szenátor és Borbély László képviselő esetében a parlament nem engedélyezte a bűnvádi eljárás lefolytatását. A CSM rámutatott: a törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalom szétválasztásának elvét tiszteletben kell tartani, és a törvények előtt mindenki egyenlő. Ezt figyelembe véve a törvényhozók mentelmi joga nem lehet ok arra, hogy esetükben megakadályozzák az igazságszolgáltatást - írta állásfoglalásában a CSM.








EZT OLVASTA MÁR?

X