Ez vár Markó Attilára az ügyvédje szerint


-A A+

Markó Attila ügyvédje arra számít, hogy hamarosan európai elfogatóparancsot adnak ki védence ellen.

Eugen Iordăchescut a szerda az ügyészség kéréséről szóló – a képviselő lemondásával időközben tárgytalanná vált – délutáni képviselőházi szavazás előtt kérdeztük a döntés várható következményeiről. Emlékeztettük az ügyvédet arra, a parlament tavaly decemberben egy hasonló ügyben már hozzájárult Markó Attila vizsgálati fogságba helyezéséhez, az ügyészség mégsem kérte a bíróságtól a letartóztatását.

Az ügyvéd szerint a politikus lemondása után semmi akadálya már annak, hogy az ügyészség az előzetes letartóztatás elrendelését kérje a legfelsőbb bíróságtól. „És ezt ezúttal a hiányában meg is fogják tenni, mert védencemet időközben többször is beidéztek előállítási paranccsal, ám nem jelent meg az ügyészségen. Így megállapították, hogy Markó Attila kivonja magát a bűnvádi eljárás alól” – magyarázta.

Iordăchescu elmondta, ha az ügyészek nem találják Romániában a politikust, akkor európai elfogatóparancs elrendelését fogják kérni ellene. Ezt a parancsot a magyarországi hatóságoknak is továbbítják – tette hozzá.

"Ez a dosszié semmiben sem különbözik az előző bűnvádi eljárásban megfogalmazott vádaktól. Ügyfelemnek az az egyetlen bűne, hogy tagja volt a kárpótlási bizottságnak, amely az ügyészek szerint túlértékelt kártérítéseket állapított meg bizonyos elkobzott ingatlanok tulajdonosai számára" – válaszolta az ügyvéd arra a kérdésünkre, hogy látta-e Markó Attila újabb ügyészségi dossziéját.

Megtagadhatja Budapest a kiadatást?

Markó Attila ügyvédje korábban a Digi24 hírtelevízióban arról beszélt, hogy nemzetközi elfogatóparancs esetén egy magyarországi bíróság megvizsgálja, milyen mértékben megalapozott a román ügyészek őrizetbe vételi kérése. Ennek alapján dönthet Magyarország, hogy kiadja a politikust vagy sem.

Az európai elfogatóparancs azonban eltér a nemzetközi elfogatóparancstól: az Európai Bizottság honlapja szerint az uniós tagállamok közötti hosszadalmas kiadatási eljárásokat egyszerűsített igazságügyi átadási eljárással helyettesíti. Az európai elfogatóparancsról szóló kerethatározat azt is szabályozza, hogy milyen esetben tagadhatja meg az uniós tagállam egy másik tagállam polgárának kiadatását. 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X